így hogy már mindenkit meggyógyítottál, mindenki boldog, végül te leszel beteg. de nem beszélsz róla. már erőd sincs nézni, lekövetni mozdulataid eredményét. belefáradsz. már jó ha fel tudsz kelni időben, legalábbis annyira időben, hogy még automatikusan, de elmenjenek melletted a dolgok. nélküled, persze, de még menjenek. aztán annak is örülsz, hogy eltelt a nap. már tudod értékelni, magad, mivégre, nincs jelentősége. kellett ez is. hogy úgy is nézzenek, mint betegre. persze a betegség önmagában is látványos, tüntetni neked sem megy, nem is lenne értelme. betegséged szükséges a gyógyításhoz. azért jó, hogy mindenki boldog, a legnagyobb természetességgel. boldognak is csak így érdemes. különben sem programozható. aztán van az is, örülsz már, ha éjszaka aludni bírsz. ugye valahol mindnek ki kell jönni. gép vagy, fáradt kerék, ami már nem forog önmagáért. figyelemre sem jut erődből.
ez már a vég, érzed, de nem, mindig jön még. boldognak lenni jó.
sajnálom, hogy már nem sugárzom pozitív energiát.
Ja, mondtam már? Éppen ma tanultuk azt is, hogy ugye semmi ne maradjon feddhetetlen, hogyan kell levelet magamnak, hogy mindenki más megkaphassa, látni egymást ne láthassa.
na és lett rendszergazdi, tehát lusta sem vagyok. valahogy a dolgok rendje egymásba hajlik. vissza-előre, körkörösen, keresztbe, sosem egyenesbe.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése