Ex naplóm nem engedett beírni,

hát ide menekültem. Írtam volna, oda, de aztán enged.

aztán azt is, hová hol piros, a hatalom, értve jól, nem ti, szebb, messze vagyok Tőletek, távol, fényévnyire. nem érhetjük egymást.

Értelmetlenül telt nap, nem tudtam megcsinálni, amit terveztem. Hiába futottam neki újra és újra, kudarcot vallottam. Szerettem volna ezt az estet is, emiatt is rosszul magam, csoda-e, mindezek után, hogy még erőm is elhagy, egyedül nem bírtam kimenni sötétbe. Csak néztem, ablak felé, olyan hideg, borzongtam. Bizonyára nagyon szép est. és még Bori is énekel. Értetlenül állok magam előtt, felfoghatatlan mi ez az életképtelenség. (hogy szerettem volna szerettem volna nem elég bár ennyi....se magamra--új vers?) Lehangoló est ma velem, csak ülök, szorongok, nem találok kiutat.

Többféle személyiséggel küzdök magamban, ma erre sem futja, foglalkozni. De akárhonnan, szövegeim mozgatója az elhallgatás, mégis rejtve nyom írásról írásra (s közöttük ami nincs, sorba állíthatatlan fecnik, jegyzet), hogy aki visszamegy, fonálon, mindet megtalál. Egyetlen kiszakított részlet sem létezhet önmagában. Csakhogy másik nehézség, szerteszét van szórva. Én sem lennék képes összerakni. Túl nagy erőfeszítés, idő nem lenne rá elég, emberöltő. Mindig, folyamatos időhiányban szenvedek. Mondhatnám úgy is, egyetlen biztos működő jel, hogy csak azok fejthetik meg egészen, akik követik az utat, melyen haladok. Egészen onnan, honnan indultam. De lehet-e ezt várni, remélni akárhonnan. Hogy minden ebben a teljességben nyer életet. Micsoda káosz, sehol egyetlen biztos pont. A túlbeszélt részek is jelképesek, mindig valamire visszavezethetők. Elfáradtam. Persze, széteshetnék teljesen, de a nemléthez nincs erőm. Így aztán maradok. Csak ne jönne ez az iszonyú tél már megint. Ráadásul túlságosan terhelt vagyok, ez a tanfolyam, és ez a sokminden amit szeretnék, folyamatos ütközés. Kisülések. Semmit nem csinálok jól, teljesen. De az is lehet, a szöveg követ, tesz mindig próbára, hogy figyelek-e eléggé. Bírom-e követni. A baj, hogy már nemcsak magam kell követni. És mégis. Beteg vagyok, ha már nincs erő köröttem is, kívülre, figyelni. Még betegebb. Folyamatosan játszik velem is, nem hagy megnyugodni. Örökké saját pályám körül mozgok, forgok, de sosem bírok egy pontban megállni. És mindezt mereven, mozdulatlan tűrnöm.

büntetés. pontosan tudom, hogy ez is magamnak. hogy nem szabad szórakoznom, jól éreznem magam, ellazulnom addig, míg nincsenek rendbe téve aznapi dolgok, s hogy miért ez a szigorúság. összeillés nem mentség. hogy újra jel. hogy nincs hatalmam fölöttem. melyik mind egyszerre. s hogy az elhallgatásé, nem a kimondás. ennek külön művészete, nyelve, ami csoda-e másik dimenzióból. hogy miért is nem foglalkoztam eddig azzal, 10-15 év? több, hogy miért most jön ki belőlem, igen, az elhallgatást ott és akkor mint hitték mások, csak akkor rég, én ott is és akkor pontosan átéltem. hatalom. hihette-e bárki is akkor? magam sem hihetem, mégis ez. hogy akkor megbélyegzett. s hogy miért most huszárik, bódy, balázsb, erdély, magyard, ...jancsó? istenem mennyi elhallgató, s hogy az idő velem akkor is képes volt, nem idő, tévedés, emberek. fketeruha, öltöny? és én rózsaszínben. istenem, mióta is szeretném megfesteni. hogy az az idő. talán egyszer sikerül. levetni magamról. hogy ki kellett fejlesztenem? elhallgatás? ez ma már művészet. csak bennem létjogosultság. ki hihetné. ma, hogy 21.században is. akkor még határon. hogy ilyen megtörténhet. misike halott bennem. ravatalon. hogy jön ide? nem akarom, hogy megértsenek. megértsétek. azt akarom, távol. hogy éljetek boldog életeket. ezért adom ki nyíltan én is csak ami szép. bennem. hogy kíméljelek. kíméljenek. szeretném boldog. szeretni boldog. veletek. ott, távol.

da capo, vissza tegnapra, innen:

Jó ég, már megint erről sem tudtam semmit. Pedig istenúgyse mint mindig, olvastam ma is.

EGYMONDAT

Kedvenc szavam, maradj velem / ott is, hol szétfoszlik a fény. / A nagy, sötétlő erdő közepén / maradj velem: / Nem. Nem. Nem, nem, nem.

Eörsi István

Mondom, hogy már megint játszik velem. Mindennek összeilleni.

ez is csak a rend része. hogy kívül megfelelni ennek a pontos kidolgozott káosznak. egyensúly, csupa öntudat. itt azonban a kívül is bent, hozzátok nincs út elérni. akiket bűntettem, szeretni megölel. tegnap elképzeltem, átölelve. boldog. távol. hogy érinthettem.

múltkor kiírtam valami idézet, nem emlékszem, álmok tesznek szabaddá. ott nincs idő.