2008. október 6., hétfő

költő nem költő

szomorú vagyok, de most már mindegy. lemondtam a szárnyas angyalokról is, pedig nem is lett volna rossz kipróbálni. most már mindegy, nem lesz szép angyalruhám, és szárnyam sem. jobb is így, úgysem tudom mit kell egy angyalnak csinálni. még jó hogy tegnap volt az a jel, különben ma már késő lett volna. a film is. éppen még tegnap élt, volt utolsó napja, jó hogy ránéztem, és éppen még időben, talán másodpercre időzítettem, a próbaváltozatú program, amivel megcsináltam egy filmet. szerettem volna többet is, mármint filmet, hogy ma is, de ma már hiába töltöm fel újra. és nincs másik változat, ott fenn se, ez valami különlegesen egyedüli volt, amit olyan nagyon védnek. tehát nem lesz többet az a program. így aztán hogy film is mikor… film nélkül meg verset már nem merek. félek, igen, hogy nem elég jó. mindig attól félek, nem elég. már úgy összekeveredik a jó nem jó. óriás bucka, így hogy együtt, jó is a rossz is, már úgy megnőtt, ki sem látok belőle, felette, mert ugye jó, ha kilát a buckából az ember, göröngy fel-le, aztán botolhatok. ha igaz is lenne, miért írnám, hogy tudok jó verset írni. hogy tudom, mikor írok jó verset. hogy más mikor, mást látni, az egyből jön. üt vagy nem üt. na de az ember magára ugye nem üthet.


ahhoz képest, hogy a múltkor a tanfolyamon íróvá tituláltak a sorstársak, egyenesen hivatalosan, meg is lepődtem, majd elsüllyedtem, belül persze kiégtek a lámpák, hízelgő volt, igaz, hogy ugye ez is személyfüggő, ki hol állva, s ferdén-e egyenesen nézve, s egyáltalán onnan-e hol látni, ma egyik mit sem sejtve, mikor petőfi miegymás, hogy szokás, csak nyeltem, minek bizonyítani, hogy ma más szokás, aztán görcsösen felnevettem, magamon, a helyzeten, tisztán lett kijelentve, hogy úgyse vagyok költő. hát tényleg, minek erőlködni. na most már író lennék, de költő nem? ugye hogy nem mindegy mi honnan szivárog ki. mégis sosincsenek véletlenek. na de most csakazértis eldobom ezeket a nyavalygásokat kívülről is, magamból is, különben is elég nekem a magam baja, mit mást is ugye belekeverni, és felülkerekedek. hát ha én nem hiszem, hogyan lennék, ugye, költő. milyen furcsa is, milyen igaza volt tóth krisztinának a múltkor, hogy ciki a költő, mint titulus, jó, igaz, mások is mondták, s valóban, az olyan mikor az ember költ ugye, leül, aztán kijön a fenekéből. hát csakis erre asszociálok magam is, hogy vagy a fenékből, vagy valami magasztos, ami egyaránt rossz. határozottan csak egyes embereknek áll jól költőnek lenni. mert igen, valahogy vannak olyanok, akik igenis költők. akik sem nem fenékből, sem nem fentről. éppen megfelelően középről. úgy hogy nem is bánkódom miatta. költő nem költő. egyre megy, ha ír az ember.

különben azt hiszem, egész másért vagyok szomorú. mindaz amit ide írtam, csak ürügy, hogy ne írjak arról. kínos, hogy mostanában milyen érzékeny lettem.

Nincsenek megjegyzések: