Most már csak egy dolog miatt szomorkodom, de amiatt nagyon. Hogy amikor boldog voltam, te is boldog voltál, aztán most mégis elhagytál. Pedig csak átmentem egy kicsit másik világba. Elmentem hogy megmutassam, nekem az is van. Csak olyan mélyen, hogy jobb magam elől is zárni. Fájt, de most is fáj. Hogy boldog voltam, és te is boldog. Lassan megint elmélyedek a szomorúságba. Hogy mégsem, mégsem akarod boldogságom. Mégis szeretni foglak így is. Téged nem tudlak megbüntetni. Ha büntetsz, nem érdemlem. Tudnod kell. (érted írok most nagybetűvel, míg bírok írni… bár talán már nem is szívesen olvasol)
Tudnod kell, akit büntetek is, végül úgyis szeretek.
Tegnap például egészen hiányzott. Tudom nektek is, ez már nem lehet a játék része. Amikor van, persze zavar, de ez is bizonyára csak idő kérdése. Hogy a fájdalom része. Nem tehetek róla, még mindig fáj. A fájdalmat nem lehet mesterségesen mulasztani, ha lehetne, tenném, megtenném. Igyekszem, hidd el. Ha másért nem is, érted. Neked.
„csókkal levegőt adtak egymásnak”
Tanulnom kell még nekem is jónak lenni. Hogy mindig jó. Tudom, a megbocsátás nem elég. Szeretni. Igyekszem, talán csak idő kérdése. Hiszen már figyelmes, igazán figyelmes volt, és ez jólesett, hogy mégis miért e dac, s hogy értem-e még nem bizonyosodtam meg, vagy valami más, érte, magáért. Bizonyára igen, idő... hagyj nekem aprónyi időt még.
és akkor Ti is. annyi minden ül rajtam, pedig szeretnék veletek lenni. látom mennyi új dolog... csak úgy virágzik minden. szeretem a virágokat, igaz iszonyúan sajog a fejem. egész nap fájt, persze tudom, ez ilyenkor normális. talán lehetek, talán nem veszi el az idő tőlem ezt is. uralkodik rajtam, mindenfélével ellát, hogy ne lehessek veletek, akikkel szeretek. talán nemsokára mégis. lehetek veletek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése