2008. november 30., vasárnap

Visszatekintés, közelmúlt az elmúlt 2 év összegzésében

Pénteken, november 28.-án sikerült… idézve aznapi jegyzetlapomról:


Ma, november 28.-án sikerült nyomdába leadnom első saját szerkesztésű és kivitelezésű (teljes nyomdai előkészítés) „Láncszemek” című könyvet. Természetesen nincs olyan, hogy az ember utólag is ne találjon valami apró hibát, az első mesterpéldányok hétfőn délután látnak napvilágot. Pontosan egy éve keresett meg a dokk irodalmi honlapon G. Tamás, nem lenne-e kedvem lektorálni készülő fotós-szöveges könyvét. Bár a gyakorlatban nem csináltam hasonlót, 18 évnyi tanulmányaim, különböző művészeti egyetemek, alkotói éveim, szakmai tapasztalatok, tanfolyamok közben mindigis érzékeltem, hogy egyszer eljön az idő, amikor a könyvszerkesztéssel is foglalkoznom kell. Azt ugyan sosem hittem, hogy élesben, először egy felkérésre fogom a folyamatot véghezvinni, valaki más könyvének kivitelezésével, noha elkészült egy saját próbakönyv 2003-ban mesék-verseimmel, azonban mindigis tudatában voltam, hogy még nem az igazi, hogy még időre van szükségem. Ezúttal viszont már úgy éreztem ez a felkérés egy kihívás, most van erre jelzés, elvállaltam. Idő közben olyan hosszú folyamatnak ígérkezett, hogy egy évig saját könyvemmel való foglalkozást voltam kénytelen mellőzni. Viszont lektorálásból szerkesztés, mi több fotókhoz idomult verseimmel társszerzővé alakult kapcsolatunk a Láncszemek könyv sorsát útján elindította. Miközben felvállalta Péntek Imre szerkesztő a támogatást, ezidőtájt egy helyi, zalaegerszegi pályázaton vett részt (Tamás szülővárosa), melyen 160 példányra kapott elsőkézből lehetőséget a könyv. Mindezzel végül a Pannon Tükör művészeti könyvek sorozatainak részpéldánya lett a Láncszemek 2008 -as könyvünk 1. része, mely a későbbiekben további sorozatnak ígérkezik. Továbbá egy másik pályázaton bár igen csekély anyagi támogatással, de mégiscsak lehetőséget kapott egy kiállítás erejéig a könyv fotói versekkel, valamint néhány képzőművészeti munkáimmal ötvözve, melyre előreláthatóan februárban kerül sor, ez is ebből a szakmai kapcsolatból nőve ki magát. Azonban mint a könyv is, a kiállítás megtervezése, esztétikai-technikai kivitelezése személyemre vár. Csak remélni tudom, az eredmény megéri a befektetett munkát.

Hosszú és fáradságos folyamat volt, azonban ami szép benne, és a további munkáimra való tekintettel önbizalommal is tölt el, hogy valóban, immár el kell ismernem, képes vagyok egyszemélyben saját kezűleg lektorálástól szerkesztés, tervezés, nyomdai előkészítés kivitelezésig az egész folyamatot végigvinni. Hogy ez az első tanuló folyamatból megszületett könyv után a 2009-es év végre saját könyvem útjának megtervezésével folytatódhasson, immár egy biztosabb lábon álló szakmai tudással, tapasztalattal. A kiadványszerkesztő tanfolyam mely éppen erre az időre esett életem ezidejű szakaszával összehangolódva, így köszönettel tartozom mindazoknak, oktatóknak, társaimnak, akik ebben a készítési folyamatban bármikor megakadtam, segítségemre voltak.


Továbbá, ami az elmúlt 2 év irodalmi tevékenységem különböző alkotói folyamat fázisokkal a 2007-es évtől a 2008-asig egy kísérleti tanulófolyamat volt minden lehetséges szempontból, a másokra való figyelésé valamint saját kibontakozásé, ebben az időszakban rengeteg írót, költőt, szerkesztőt, esztétát, kritikust, művészeti szakembert a lehetséges minden területen hallgattam irodalmi esteken, rendezvényeken, egyetemen, szemináriumokon, tanfolyamokon, sőt, ami némi elégtétellel, önbizalommal is tölt el, az utóbbiakon már nemegyszer meg is szólaltam, a legutóbbit ami jelenleg is tart, az Íróakadémia színház és drámaíró kurzusa zsenialitását ki kell mindközül emelnem, aminek Jutocsa a moderálója, előadók Békés Pál, Forgách András, Kárpáti Péter, Müller Péter, Radnóti Zsuzsa, Spiró György, szemináriumvezetők ugyanitt Békés Pál és Kárpáti Péter lesznek, az elmélet mellett egyidejűleg olyan gyakorlati játékokkal és kulisszák mögötti betekintéssel, ami maradandó élmény, nekem mindenképp, akinek a színház inkább is csak a kulisszák mögötti folyamatot, teret jelenti, legyen az életből minta, vagy a színházé, mintsem a kész darab előadásában a színpadi mű megtekintését. bizonyíték hogy valószínűleg másnak is élmény, hiszen nemegy hallgató, megesett hogy az egyetemi szemináriumi óráiról is lemondott, bizonyos sajátos kapcsolódó alkalmakkor jelen lehessen. de kiemelhetnék sok mást, pl. kritikusok beszélgetősorozatát, melyen rengeteget tanultam, tapasztaltam, na és nem utolsósorban az ELTE egyetemi féléves egész napos, napi 14 órás előadás és szemináriumok hallgatását, melyeket olykor mikor még volt erő, esti irodalmi beszélgetés is tetőzött, de nem szabadna megfeledkeznem egyéb szakmai jelentőséggel bíró szemináriumokról. Összességében volt olyan időszakom amikor napi 16-18 órát töltöttem irodalommal, volt e között olyan is amikor ugyanennyit írással a nap 24 órájából, akadt amikor 24-ből 24-et,


viszont a 2009-es évtől valami egészen más kezdődik, a szétszórtságból, kifele mozdulásból a befele fordulásé, az egy dologra való koncentrálásé, ami először a nyuszi mesél 18 év múltjának könyvben való megjelenését foglalja magába, hogy majd előkészülhessen és megvalósulhasson 2010-ben a mai, mostani arcom, arcaim lenyomata szintén könyvben. Tehát a 2009 egy letisztultabb, konkrétabban, tudatosabban célirányos tevékenységé lesz.


Továbbá köszönöm mindazoknak, akik ebben az elmúlt két évben írásaimat egyéb kapcsolódó munkáimmal megjelentették, támogatták. A hozzászólóknak is, mindazoknak akik olvastak, figyelemmel kísérték ezt a hullámmozgású, egyszer fent-egyszer lent korszakomat, mégis olykor látszat ellenére is minden erőmmel, ami olykor fogytán is volt ebben túlfeszített, igen sokat felvállaló, megterhelő időszakban, azon voltam, hogy ezeket egyensúlyba hozzam.


Egy rövid, utómegjegyzést talán megengedek magamnak, a nyelv egy igen izgalmas megnyilvánulási formája a kommunikációnak, titka, hogy kiszámíthatatlan, folyamatról folyamatra önmagát alakítja. Sosem lehet tudni, mi születik holnap.

-------------------------------------------------------------------------------------

2008. november 12., szerda

szeretet ölén, szeretet fényében

Üveghegyeken túl Kígyó mindigis féltem a kígyóktól gyermekkoromban is nők csak kígyóktól Hogy mért van az szeretni tudom akik megaláznak büntetnek nyomorítanak akik gyengék erősek idomtalanok embertelenek mosolygósak gerinctelenek zavartak s mindis olyan emberi együtt összefolyik olyan tiszta olyan zavaros mit szeretek olyan nagyon magamban
Hogy a hang már ami enyém távol nem az enyém hogy magamra maradtam hogy a tömeg belőlem nőni kiszorít húz mézes madzag és én követem az csavarodik csavarodik én rácsavarodom aztán csak szívnak vissza mennék de nyoma sincs kötélnek arcok föntről hahotáznak bor ömlik csurog de nem ér le földre megáll félúton levegőben furcsa pamacsok véresek nézem idő előtt megjött itt akkor azon az éjszaka azon az estét követve mint akkor egyszer az élő hús cafatokban combokon vegyülve ragadva rongyok csontok minden nyitott test sínekben fent is lent is bűz valami idegen szag nem lehetett közel fertőző emlékszem mondták fertőző le kellett guggolnom fogyott az erő nem tudom elájultam vagy csak pillanat volt már ismerős akkor vetéltem el vagy a vérem akkor is csak idő előtt itt gödörben máskor is akkor tudtam emelkedni földön mikor támogattak furcsa hogy az ember akkor tud csak emelkedni mikor támogatják…hogy milyen sok támogató milyen sok mosoly milyen könnyű így milyen könny hangok milyen távol amikor szemtől szembe milyen erős higgadt voltam hogy nem tudott semmit nem tudott mikor egyedül nemrég amikor csak ketten hogy nem bírták tekintetem nyugodt hogy csak jöttek akkor már mind emelni kacagás arcok az a fonal ő csak idétlenül forog istenem milyen szánalmas ők is zavarban látom pontosan érzek minden rándulást arcok beszélnek szemek mást akarnak nagyon akarnak előre tudatosan precízen csak az az üveg abban ami él hogy milyen hű milyen erős milyen nyugodt látom érzem benne fájdalom de nincs csak amit mond arc pamacsok vér igen ezért jött meg mire otthon idő előtt igen a piros pamacsok istenem hogy a testem sem enyém hogy sebeim se nincs az a szó mi jönne nem jöhet mert a kacagások kint milyen könnyű ilyen sokan mennyi erő mind a szavak ellen amik jönnének ő is kacag de feltör benne a fáj milyen erős ez a nő hogy visszatart milyen más milyen szép mennyi titok mondanám ne félj nem vagy egyedül már emelkednék szólnék hogy én is hogy velem is aztán vége nincs sok szem fül se taps az is megrendezve minden olyan kitervelt a fonal előttem újra ki kell menni árnyalak még csavarna nyakamon kifelé de már nem vagyok hangom sem más hangon valaki odefent odalenn seholse de nem onnan sem jönnek utca sötét vissza még és én csak nézem némán akkor is amikor az üvegek el forgás le ül valami rózsazsín valami hús felém aztán csak nézem tovább mozdulni kéne beszélni de nincs távol minden távol egyedül hogy mindig kellenek a botok pedig hányszor de hányszor végigmentem már behunyva is kéne kivéve azok a régi álmok mikor folyton emelkedtem repültem most milyen könnyű hogy nincs teher rajtam minden pille szabad lettem így nem kell számolnom azzal hogy elvárás kellene szemben hogy elvárás terhe rajtam pedig itt vannak itt nálam mind együtt a rózsaszín a hús az üveghegy eken túl hogy csak felolvasni szólni nálam mind együtt ahogy nem lehet mosolyok kacagás onnan hogy nincs esély mikor elvették most már mind fény sok fény túl mennyi arc így milyen könnyű elvenni emlék téged amikor ma arcomra árnyék érdekes milyen rég voltál te is hogy csak utólag jut eszembe amikor elengedtelek amikor engedtél odaálltál amikor odaadtál amikor elvettél ez is mind csak utólag hogy a múlt se maradjon ami sosem volt csak a fonal újra benne talán te is hogy ez is így rendezve kinek kérdeném amikor én már nem amikor csak megértettem eddig is csak a fonal amikor észrevettem sem éltem hogy ne értsem már fenn tekeredik korona pedig mennék állnék játszik fejem körül amerre mennék követ de nem érint kacagások távozni érintetlen földet lépcső kilincs magától enged sosem érintem többé küszöböm
Csak botorkálok nincs jelölve út mégis olyan egyszerű nincs csak ami én csak ami belülről hogy nincsenek terhek felettem lehetett volna rosszabb is kolhas misztótfalusi jandarc bodor sütő jézus magam ellen csak magam ellen
Utcán is írok ágyban is zuhanyozás közben is mindenről lekések álmodok csak álmodok már indulni se csak ébren lemondva nap párommal érkezések ébredések hanyagolva hetek óta nincs test lélek se semmi van hogy mozdulni is merev főznise enni se ébren csak ébren aludnise írni szenvedni mennyi év lemondás élet csak dolgozni csak írni csak dolgozni nincs nappal éjjel álmodni ez a tanfolyam is elszív mindent és az is hogy szeretni hány nap még aztán minden kialszik mintha sosem minden csak egy fújás túl érkezik a kacagás már kimondom beszélek csak beszélek földön nyugodt ölelés ha fázom még karjában aludni

2008. november 10., hétfő

nem egészen

ezúttal végignézi sorsát

--------------------------
csodamód, ma alábbhagyott jobbszem remegésem, és el tudtam feledkezni lábam bénulásáról is. már a görcsök is alig jelentkeztek.

…s a sors is csak ismétli önmagát


(Bambafüles és Óriáspancsipofa esete)

Nem mintha ezúttal is különös történne, újra itt velünk Nyuszi, most sem semmi látványos vele, csupáncsak annyi, hogy álmatlan soká forgolódik ágyában, mert mint általában megilletődésében, elmulasztott ez alkalommal is közölni valami fontosat.

-------------------------------------------------------------

Nyuszit akkor az ajtóban láttam meg először.

Nyüszítve, kaparászva, véget nem érő kétségbeesésben egy táska alján. Mint később megtudtam, talált nyuszi volt. Véletlenül talált, kicsi fehér nyúl. Méretéből saccolva sem lehetett több, mint egy hónapos. Talán annyi sem. Éppenolyan eltévedt volt, akár valamikor az a kismacska, a tarka, háromszínű, akire egy zápornak közepén, az éjszakának is éppen közepében találtam egy óriás halom kukorica tövében, kétségbeesett, vékony nyifogó hangra fülelve, s annak is nyomát követve. Öt évet tölthettünk együtt. Végül egy hónapi nyomtalan eltűnés után találtam rá a fásszín egyik kietlen zugában hosszú keresés után, véletlen. Már csaknem bomlásnak induló szőr és csontváz maradt belőle. Arcát nem lehetett felismerni.
Eltemettem. Csupán az emlék, fotókkal, ami megmaradt.

Nyuszi azonban a legszomorúbb történet, s annak is rejtélyes titkát vitte magával. Kétségek, megmagyarázatlan tényekkel hagyva engem. Ismeretségünk s együtt töltött szép napjaink utolsó egyikén, csaknem tizennyolc órai utazásnak is legvégén, kezem között hunyt el több órán át tartó élet-halál közt vergődve. Történt mindez kerek egy hónapnyi kényeztetést követő visszautazásunk alatt, Pest felé, az autóbuszon.
Nyuszi otthoni, szüleimmel való nyaralás boldog napjait tölthette velem. Talán legboldogabb napjait. És aztán a dobozban csaknem negyven fokos hőség volt. Nem bírta ki.

A kollégiumban, a hátsó udvaron temettem el. Láthatóan csüggedten meredve, értelmetlenül álltam, nem értettem mi történik. A kezem között múlt ki egy élőlény. Én tehetek a haláláért, én okoztam. Nem szabadott volna visszahoznom. Hiszen milyen élet is várt volna rá, azok után. Itt, újra. Talán a sors akarta így. Csak ezzel is vígasztalhatom magam. Mindenesetre megfogadtam, ezentúl csak úgy fogadok be kisállatot, ha annak szokását, minden velejáróját veszélyeivel együtt ismerem, és felelősséget garantáltan vállalhatok érte. Kényelmes otthon biztosítás, mint egyéb más szükséglet.

Hát így történt. Éppen tíz hónapja.

-----------------------------------------------------

Nyár van. A napocska sugarától fénylő izzó vidám arcocskával játszadozik. A kislány boldogságtól viruló léptei örömteljesen harsognak a keskeny utcán lefelé. Aztán már szürke kocsi viszi még tovább, mígnem,

...és most újra tovább vagyunk,

Pöttyruha most épp Szürke meg Sárgaszőrcsomó narancssárga gondolataival van elfoglalva. Gondolataiban énekel, s közben néha élesen figyel. Szürkesárgacsomó kiterülközve élvezi a kellemetesen meleget, mit sem tudva Sárgapötty énekeiről. Ők most igen elfoglaltak gondjaikban. Álmodnak. S a Napocska még mindig mosolyog. És este is. A sötétben.

Sárgapöttykislány le-fel jár, s görnyedve gondolkodik. Az ének születik. Lassan születik. Görcsben fulladozva, mintha nem is akarna erre a világra jönni. És akkor egyszercsak hirtelen hideg lesz, Nyuszi mire felébred, nyoma sem lesz napfénynek, minden jegesen fehérré lesz, rideg és félelmetesen elutasító. Nyuszi egyre ijedtebb s tehetetlenebb, félelme is csak nő, bár ő barátkozna a hideggel is, de sietni kell, a hideg kegyetlen és követelőző. És nem tud várni. Bár ez biztosan a rendhez tartozik, s hogy így kell lenni, az most már bizonyos. Már egész teste remeg a furcsamód melegként kacsintó hidegtől való kiszolgáltatottságtól, és fél. Egyre jobban fél. Közben mind gyorsabban sietni kell, míg ráeszmélne, közelebb és közelebb …

ez most már innen is látható, eszközzé alakul, amit hát igen gyorsan tovább is kell adni. Esőnek, szélnek...

--------------------------------------

Igen, Nyuszi ezúttal is orránál fogva vezettetik, s hiszékenysége okán jár pórul, de ennek árán lesz győztes is, bár csak a végén, jaj, nagyon hosszú az út odáig, s aki becsapja őt nem más, mint Teveszemű, aki bizony szavát nem tartotta. Teveszemű itt gyávának, s jellem felől igen sántamókának bizonyul.

Nyuszi ugyan ázottfűtött s alázottfülűn,

mégis győztesen, Teveszeműt hátul, s igazát magával, otthagyja őt. Viselkedése méltó volt hozzá.

A végén már az öröm sem fúl ürömmé, és Teveszemű itt bár leplezve, mégis hivatalosan, bocsánatot kér.

Ebben a mesében Nyuszi tehát végül (de ez csak a legvégén) győzni fog, s még a hatalmasok is (egész erdőbírasereg) megbicentik fejüket, s kezet fognak véle. Azok is kik annakelőtte nem átallottak ellenségesen vélekedni róla, most majd szürkeűző csöndben mereven lesve figyelik mozdulatát, mintha minden egyes megszületni kívánt szavát (s azt külön bátorítva) csalogatnák, bár Nyuszi fél s remeg is, s ettől csak magamagának beszél, mégis bátran, mert már érezhető, hogy eljutott hozzá a szeretet szaga, s mikor vége, ez illat maga a paradicsom, Nyuszi repdes az örömtől, körüle minden ittas a fénytől, még a sorsnak utoljára könnyes szemmel megköszöni, hogy megadta neki, s hogy eljuthatott az emberekig.


(rózsaszín nyúl naplóból, részletek 1995-ből, 6,7............)

Napló link:

http://becseyzsuzsa.blogspot.com

2008. november 7., péntek

habkönnyű séta a holdon senkise

ébredés másik álomban


habkönnyű séta a holdon senkise mondja kinyithatom a szemem maradok mindenki

ezt kívánja testemen folyik a tinta az ég piros lesz nincs erőm kilépni körből

tenyerembe másznak csillagok elfordítom fejem elhalkul tenger

visszaadom mind amit elvettek tenyerem nyújtom

üres most haltam meg


még odaadom ezt a cérnát ebből rajzolsz meg tegnap ma

itt van ez a folt nincs ami kitörölne................

becsukom a könyvet sosem léteztem

lettem volna hang szó test

ha engeded elfordult

tekinteted hogy

lehettem volna

kevés arcod

tükreid melyek

kel felém téged

csapnak be hiszen

ha nem léteztem hiszem hogy nem

léteztem


ébredés egy másik álomban

habkönnyű séta a holdon

senkise mondja

kinyithatom a

szemem

maradok

mindenki

ezt kívánja

testemen folyik a tinta

az ég piros lesz

nincs erőm

kilépni

körből

tenyerembe

másznak csillagok

elfordítom fejem

elhalkul tenger

visszaadom

mind amit

elvettek

tenyerem

nyújtom

üres

most haltam meg

még odaadom ezt a cérnát

ebből rajzolsz meg

tegnap

ma

holnapután

itt van ez a folt

nincs ami kitörölne

becsukom a könyvet

sosem léteztem

lettem volna hang

szó

test

ha engeded

elfordult tekinteted

hogy lehettem volna

kevés

arcod

tükreid

melyekkel felém

téged csapnak be

hiszen ha nem léteztem

hiszem hogy nem léteztem

2008. november 6., csütörtök

Ébredés egy másik álomban







Habkönnyű séta a holdon. Senkise mondja, kinyithatom a szemem. Maradok. Mindenki ezt kívánja. Testemen folyik a tinta, az ég piros lesz. Nincs erőm kilépni körből. Tenyerembe másznak csillagok. Elfordítom fejem, elhalkul tenger.Visszaadom mind amit elvettek. Tenyerem nyújtom, üres. Most haltam meg.

Még odaadom ezt a cérnát. Ebből rajzolsz meg. Tegnap, ma, holnapután.
Itt van ez a folt, nincs ami kitörölne. Becsukom a könyvet. Sosem léteztem.

Lettem volna hang, szó, test, ha engeded. Elfordult tekinteted.
Hogy lehettem volna, kevés. Arcod, tükreid melyekkel felém, csak téged csapnak be. Hiszen ha nem léteztem. Hiszem, hogy nem léteztem.

2 vers hangban-képben

Tested felett lebegsz valami kitapinthatatlan egyensúlyban





Valami szebb




Rubophen verskaland, eredeti hely:

Vers címe:Felhasználó:Kategória:Hang:Videó:Hozzá- szólás:Létrehozás ideje:sorrend változtatás Valami szebb Arcok

411/01/2008 - 01:52 tested felett lebegsz valami kitapinthatatlan egyensúlyban Arcok

211/01/2008 - 01:47


visszavarázsolva egy eltűnést 2008 11 03 -ból

Litera Magazin, A fecsegés joga


fourjack 5. bejegyzésre (ill 2008.11.01, 10:55, vicces-tragiku…)


visszavarázsolva egy eltűnést 2008 11 03 -ból

Tetszik nekem ez a pontos, szakszerű bizonyítás. Hogy való-e igaz-e minden alátámasztás, amikor valóság igazság is relatív, másodlagos. Egy biztos: hiteles, hihető koncepció. „forduljanak a saját tudatalattomosukhoz az igazságért” így már sokkal érthetőbb, ha egy nő vehemensen ragaszkodik bizonyításának igazságához. Nem sokkal előbb még úgy véltem, egy nő azért ne álljon ki csúnyán, sápítozva, arcából kikelve egy férfival vitába (írhattam volna nővel is, az efféle dolgok nem feltétlen nemiséghez kötöttek), mert azért tartsuk meg nőiségünk, de innen már érthető, és egyáltalán nem visszatetsző. Sőt. Amikor a vélt?valós koppintás pontosan kimutatható, igenis létezik ez a tudatalattomos. Persze, értem én a másik felet is, hiszen ugye tudatalattomos. Akkor mire is emlékeztessék. Tehát sosem lesz béke, ez is érthető. De az, hogy fel lettek hozva ezek a sérelmek (?) minekután az érvek eltaposattak… (írhattam volna semmibevétel, ez még fájóbb)......Együttérzek. Azért előbb-utóbb szeretni egymást, miszerint nélkül sem élni.


Üdvözlet női és férfi antológiákat.

(reklámozás fájdalmát, becsapottságét :)is pontosan átélve, bár naivság utólag sem bocsájtható (?), ma már csak szeretettel,

bzsnyulacska - rózsaszín nyúl)


fourjack:

Vicces-tragiku...


és akkor az első válasz:
Vicces-tragikus volt az első nap a Babák és bakák alatt, Kukorelly visszakézből visszautasította, hogy a könyvük (első tudatos férfiantológia) egy dialógus kezdete lenne a nők által írt antológiákkal!

Ezt az elutasítást, most a kiadó is megerősítette írásban a blogjukon, csacsiságnask nevezve felvetésem.

Ha lenne egy kis nem-csacsi eszük a fiúknak, akkor boldogan kapva-kaptak volna az ötleten és keblükre ölelik: Jé, igen! Mi tulajdonképpen párbeszédet folytatunk veletek! Míly nagyszerű! (nem csak azért, lett volna ennek értelme, mert a mi köteteink baromira sikeresek, és már csak ilyen szempontból is volna értelme kapcsolódni, hanem mert valóban értékes párbeszéd kezdődhetne, de ha ez eddig maguktól nem jutott eszükbe, akkor a felvetésemre miért nem gyúlt világosság odabenn, és kaptak a fejükhöz, hogy igen, igen, legyen párbeszéd!

De nem nem, inkább csacsiznak.

Küldtem nekik levelet, de nem tették ki a blogjukra....

Ha nem dialógusról van szó, akkor miről? Ennél már csak rosszabb jöhet: MÁSOLÁSRÓL? Utánzásról? Magyarul: Copyzásról?

Nézzük meg a fiúk antológiáját először formai szempontból, aztán tartalmilag.

1. Nálunk véletlen 33 szerző került mind a két kötetbe, az Éjszakai állatkertbe is meg a Szomjas oázisba is.
A FIÚKÉBA IS (véletlen).

2. Négy fejezetre tagoltuk a köteteinket.
VÉLETLENÜL A FIÚK IS.

3. Egy kivétel férfit tettünk bele (kivétel erősíti a szabályt, alapon, és hogy utlajunk arra hogy az állítólagos coedukált antoligákban mindig van kivétel nő)
VÉLETELEN A FIÚK IS EGY NŐT TETTEK BELE.

4. Szabad, laza, informális bemutatkozók a könyv végén.
A FIÚKÉBAN IS - az egyetlen különbség itt talán a hossz, a mieink hosszabbak voltak, és nem kötödtek egy témához.

Akkor most lépjünk közelebb a tartalmi vonatkozásokhoz:

A fiúk egy férfi témát választottak és férfi szempontból közelítették meg hasonlóan ahhoz, hogy mi női témákat választottunk és női szempontból közelítettük meg.

Magyarul a fiúk tudatosan felvállalták itt, hogy egy férfi témát dolgoznak fel, férfi szempontból férfi szerzőkkel.

Tekintettel arra, hogy a Kiadó a cikkében elismerte, hogy alaposan ismeretségre tett szert antológiáinkkal, mi másra gondolhatnék, itt az első tudatos férfi antológiánál, amely nem tagadja le, hogy férfi antológia, és nem állítja azt, hogy az egyszál maga képviseli az egyetemességet és nembeliséget, szóval, hogy itt egy párbeszédet kezd velünk?

Vagy csak koppintottak öntudatlanul? Akkor pedig azt mondom, forduljanak a saját tudatalattomosukhoz az igazságért.

A korábbi férfiantológiák ( a 19. 20. században szinte csak ilyenek voltak, és csak elvétve voltak bennük nők, inkább csak a díszités kedvéért, ráadásul nekik kötelességük volt eldobni a női hangot, a női megközelítést, és állítólagos "semleges" hangon írni...) filozófiája szerint, ők helyből az egyetemességet és nembeliséget képviselik, és a nők csak azért maradtak ki, mert hát ugye a nők csacsik, és nem tudják megcélozni és eltalálni az egyetemest, az egyetemes emberi üzeneteket, a nembeliséget, meghát ugye csak jó és rossz írások vannak, és nagyon úgy néz ki, hogy JÓ írást leginkább csak férfiak tudnak produkálni (tisztelet a kivételnek).

Ráadásul a Babák és Bakák műsor utáni beszégetésben az első dolog, amit felhoztam az a TRAUMA témája volt, utalva ezzel Horváth Györgyi Mancs kritikájára. Köteteinkben a TRAUMA témája (is) a közös. Ebben IS van átfedés.

Legalábbis a nők, a szexualitás és test témáival kapcsolatban elsősorban a TRAUMÁIKAT fogalmazták meg, és hasonlóképpen tett a fiúk katonaságról szóló antológiája is: a katonaságnál elszenvedett traumákról szólt elsősorban a kötetük.

ezt a kiadóhoz intézett levelemben, amelyre egyelőre még nem kaptam választ így fogalmaztam meg:

"Számomra az üzenet az volt, hogy az az erőszak kurzus, amelyben a fiúk részesülnek a totális tömegtársadalom "férfivá avatási" rituáléjában (katonaság), súlyos következményekkel járnak, mind az ő testi-lelki egészségüket illetően, mind aztán abban, hogy ezek az erőszakban kiképzett elszemélytelenített ifjak visszakerülnek a társadalomba, és vajon kire fogják rárakni a frusztráltságukat, és az elszemelytelenedés, gerinctörés következményeit? Ismétlem, a közös nevező a trauma, nem tudom hogy tudtál efölött elsikkadni. De kérlek olvasd el Horváth Györgyi Mancs cikkét. "

és még ilyen kedvességeket írtam:

"nem elutasítani kellene azt a felvetésem, hogy elkezdődött egy dialógus a férfi és női szerzők között ezekkel az antológiákkal, hanem éppenséggel örömmel üdvözölni. És folytatni."

Igen, elképedtem azon a farkasvakságon, amellyel a Kukorelly és a Kiadó a saját kötetüket kezelik.

És azon is, hogy mennyire nem vették észre azt az odafigyelést, amit a Babák és bakák műsorban a kötetük kapott.

És akkor én most ünnepélyesen fel is függesztem ennek a férfiantológiának a további reklámozását.

Megvárom, amig egy másik kiadó előáll egy másik tudatos férfi antológiával, és kijelenti: Mi párbeszédet folytatunk veletek! Keblünkre!

Az energiáimat a jövőben kizárólag az ilyen kötetek üdvözlésére fogom fordítani.

jó hétvégét nektek!

2008. november 5., szerda

nemszeret

Már nemszeret engem a kövér ember. Nem választott képeket sem úgy mint rég. Hanyagolt is. Pedig én szerettem. Nagyon szerettem.

2008. november 4., kedd

nem olyan szép

Hiába, ma már semmi nem olyan szép mint rég. Úgy tűnt mintha én hibáznék, tévedéseim meg voltak írva, előre ki voltak számítva, tervezve. Csak eszköz vagyok, voltam, valaki másért, másokért, nem rendelkezhettem felette. Ma már nem vagyok boldogtalan. Ha megaláznak, darabig még fáj, van hogy egész testem, egyre ismeretlenebb fájdalom. Hozzá lehet szokni. Aztán már tovább minden egyforma. Eltűnnek különbségek.

a kisfiú, aki kiábrándult belőlem

azt mondták, azért volt ez az egész, mert nem tudom elengedni magam. nem tudok felszabadulni, állandóan görcsben tartom testem. hogy azért nem bírtam az utat, amikor ráadásul igen jó autóban (volt aki szerint épp az baj, a túl kényelmes, lágyan mozgó, egyáltalán nem rugózó autó). és muszáj volt megállítani. hiába kínlódva, ideig, órákig még tartva, szóval egyszercsak hányni. éppen mikor idegen autó, ugyan kedves, ismerős emberek, én már felnőtt lány, rájuk bízva, s hogy örülve, volt is ott egy fiúcska, aki épp akkor ábrándult ki belőlem. hiába az anya, hogy egyébként amikor purcolni is, ugye azt is ki kellene engedni, akárhol, és hogy én ezt sem hagyom, ki, ami ugye normális lenne. nembeszélve a többi görcseimről, s hogy csoda-e végül hányni. vagy hogy miért is csodálkoztam régen, amikor a már szinte kamaszodó leánygyermek a kád vízbe pisilt. ha neki úgy esett jól. hogy ez normális. persze akkor én csak néztem, hogy ilyen is, pedig már szinte egészen nagylány voltam, de megmondom őszintén, nem tetszett, hogy abban a vízben mosdik, amibe pisilt. nagylány kicsilány, mert ugye a bébi az mégiscsak bébi. dehát így, hiába ami egészség… én pedig mindent (bár kád vízbe sose kívántam pisilni), megtanultam visszatartani. nekem meg ez volt természetes. hogy például szerettem hallgatni, amikor tudtam, elvárják beszéljek. vagy amikor nem érdekelt, hogy elvárják beszéljek. esetleg amikor eszembe sem jutott, elvárnák, beszéljek. egyszerűen csak jólesett nem beszélni.


Mindenestre az tény, akárhogy is a kedves anyuka, a kisfiú bizony kiábrándult belőlem.

2008. november 3., hétfő

válaszoltam volna mai beíráshoz

"2. Becsey Zsuzsa verseit én meóztam, engem kell köpködni. Sajnos nem tudom elolvasni a dokk minden üzenőfalát, ahogy szerintem senki sem szokta. (((BZS és Pálóczi bejegyzéseinek elolvasásáról leszoktatott azok hossza.))) Próbáltam Gyula kérését teljesíteni (én is hasonló véleményen vagyok mint szerző, még ha meózás közben ennek ellenkezőjét is látom kivitelezhetőnek), ezért meóztam BZS dolgait..."(dokk faq)


nemrégiben még milyen kedves volt hozzám ez a torockai. hogy ne bántsátok nyulacskát (lehet hogy becseynek hívott:), fog ő még jó verset írni. s én is hogy védtem, amikor viszont ő bajban. pont akkoriban írt lelke békétlenségében végenemérhetetlen hosszú leveleket, mikor még ő is keresett. értem keresgélt. mindenhová befészkelte magát, akárcsak én, véletlenül épp akkoriban, mikor még én is kerestem. igaz, nem mentség korkülönbség, akárhogyis későn kezdtem írni, egyáltalán nyitni. évekig meg se szólaltam. aztán csak írtam írtam, szárnyaimat arra használva, hogy védjem, kiálljak a dokk működése mellett. minden látható jel, visszajelzés ellenére. hogy bántó-e? nem, már semmi sem lehet megalázó. Andriska, nézzél körül egy kicsit, mondanám, saját üzenőfalaidon. nemrégiben még hosszúságban túltettél mindenkin, nemcsak hosszban, mennyiségben is. értem szélesség. dekinőtted magad. különben ki másnak állhat föl(ül), nem-e ki maga is baját bőrén tapasztalta. rakoncátlan gyermek még ez a fiú. tojáshéj fenekén.
na de nem mondok semmit, mi értelme volna.

(nyulacska, rózsaszín nyulacska.


remélem valóban nem olvas, mint mondotta :)


Jól működő csapatszellem. Kevés. Olyan mint a Metropoliszban a gép. Hiába tökéletes. A lélek győz felette. Na persze szó se. Gépek mindigis kellettek. De azok is ugye olykor váratlan romlanak el. S mi nem azért-e, működtessük, javítsuk, de emberek maradjunk felette.

lélek, isten áldása

annyira össze vagyok törve szellemileg, hogy testem alkalmatlan szeretkezésre.

2008. november 2., vasárnap

egy kéznyújtás

Apám egyszer azt mondta nekem, hogy mindig olyanokért állok ki, miközben saját magamat ásom, akik sosem fogják kezüket értem nyújtani. Talán valóban így van. S hogy miért nem foglalkozom inkább magammal.
Mosolyognék, de távol vagyok magamtól. különben nem bánnám, ha egyszer nekem is igazam volna.

nyulacska, hinni

Engem bántottak férfiak. Nők is. Gyötörtem magam, igaz. Nehéz évek, rossz emlékek voltak. De lehet-e örökké rossz emlékkel élni. Félni. Védekezni. Valóban szeretnék...

2008. november 1., szombat

Hogy valami mai napból is

az írásnak kifejezetten jót tesznek ezek az időszakok. még akkor is ha írás előtti, közötti, levezető, be- ráirányuló fázis. nekem viszont valóban igen nagy krízis. de már lábalok:) száguldókacaj, legalábbis remélhetem, kösz aggódásod.


őszinte amit írsz, mintha ismernéd. azonban ha nem veszel rossz néven egy apró vallomást, folyamatosan egyszerre vagyok a serpenyő, akarom mondani mérleg mindkét oldalán. ha fölemelkednék, másik oldalról visszahúz. arcaim ellenem olykor. küzdünk, néha pihenünk, alszunk. olyankor békesség. hinni mindig, fent is lent is. ez igényel emberfeletti (magam felett) erőt. megtartani arcaim. egyensúlyban. birtokolni. közben tanulni. fokozatosan a másikból.


Ilyeneket írtam ma. De ahogy látom önállóan is állnak lábukon. Nem úgy mint én.


Felébredtek a halottak a temetőben. Gyertyák- fehér fejű virágok. Rengeteg virág. Sírok fején mindenhol merre szem lát, koszorú. Már a fákat sem látni, csak a fehér fejek. Kerek labdák. Nem értem miért hívják krizantémnak, amikor labdák. Borzasztóan haragszom ezért, akik kitalálták, hát az biztos hogy én labdáknak hívom. Hatalmas, fehér fejű labdák. Húsos, illatos, friss, legszívesebben beleharaptam volna. De csak mackónak mondom súgva, senki ne hallja, hogy ugye biztos nem vagyok normális, leharapni egy virág fejét. Azt mondja, ne törődjek, (ilyenkor mosolyog is), hogy mások meg cigarettáznak, az se normális. Hát akkor jól van.

(különben esküszöm, ha egyedül, megkóstolom.) aztán tovább gondolom azt is, biztos az se normális, írni temetőben. Mikor annyi ember. De hát én csak én vagyok meg mackó, akkor is amikor annyi ember. Na meg akinek írok. Persze, mert ugye írni azért mindig valakinek írok. Mert az biztos, nem magamnak. Szép is lenne, magamnak írni. Annak már semmi értelme.


Határozottan langyos szél fúj. Kellemes. Ez biztos a halottak lehelete, lélegzet, mert különben most hideg szél fújna. Pontosan emlékszem, ez különös halottak nap, mert ilyenkor máskor eső, meg hideg szél. Mondom ezeket is megint mackónak, merthogy ő mellettem. Most amit papírra, ma különben is, mindenre rákérdez. De anélkül is, amit írtam, mondtam is. Mintha vele erősíteném. Hogy ismétlem.

Ma reggel meg azt mondja nekem, haláli. Hogy engem ki kéne költeni, ha nem lennék.


Valami más, egyéb.

Tartogatok egy nagy meglepetést, de sajnos arra csak tiszta fejjel lehet készülni. Én meg napok óta fáradt, mikor már ott, hogy írás. De bízom, hogy elkészül. Sokminden ami elkezdődik, nem fejeződik be. Ennek muszáj megszületni. Mindjárt kettőnek is egyszerre. Persze most a napokban is legalább öt-hat dologgal kéne kész lenni, de minden csak napolódik. Az van előbb mindig ami magától, sosem az aminek idő szerint kellene. De ez sem igaz pont így, mert van ami azért napolódik, mert nem érett meg. Mert gondos vagyok vele, mert szeretem, szeretgetem. Nem akarok vele kitolni. A szövegre gondolok most, persze, aminek születni. Ami ugye azért én vagyok, valójában mégiscsak ilyenkor magamért aggódom. Szóval szeretnék magamnak jót, ez van. És inkább simogatni, mint valami más, rossz. De ezt már írtam, hogy az ember magának mégiscsak jót szeretne. Persze van amikor olyan határidő, amivel nem lehet kikezdeni. Ráadásul a tanfolyamon megint vizsga. Nem elég hogy járok a tanfolyamra, hallgatom, dolgozom, még vizsgázni is. Na persze rendben, értem én. Értem ez is, csak mégis. Ugye ami sok az sok. Mennyire össze tudnak a befejezetlen elkezdett dolgok zavarni, ha egyikre sem tudok elég időt áldozni, egészen benne lenni. Csoda-e gyötröm magam, ha egyiknek se sikerül végére érni. Csak naplót írni jut, mert ugye az olyan mint amikor éhes az ember, ideje nincs enni, de bekap egy-két falatot. Azért már egy komolyabb étkezés, hát az jelen állapotomban sajnos gondot okoz. Kivéve a mai nap ugye, mert ma csak ettem, meg a halottak. De ha azt vesszük, előbb ugye egészen másról beszéltem, mikor enni. Na jó, kicsit összebolygattam, nehezebb legyen olvasni.