nemrégiben még milyen kedves volt hozzám ez a torockai. hogy ne bántsátok nyulacskát (lehet hogy becseynek hívott:), fog ő még jó verset írni. s én is hogy védtem, amikor viszont ő bajban. pont akkoriban írt lelke békétlenségében végenemérhetetlen hosszú leveleket, mikor még ő is keresett. értem keresgélt. mindenhová befészkelte magát, akárcsak én, véletlenül épp akkoriban, mikor még én is kerestem. igaz, nem mentség korkülönbség, akárhogyis későn kezdtem írni, egyáltalán nyitni. évekig meg se szólaltam. aztán csak írtam írtam, szárnyaimat arra használva, hogy védjem, kiálljak a dokk működése mellett. minden látható jel, visszajelzés ellenére. hogy bántó-e? nem, már semmi sem lehet megalázó. Andriska, nézzél körül egy kicsit, mondanám, saját üzenőfalaidon. nemrégiben még hosszúságban túltettél mindenkin, nemcsak hosszban, mennyiségben is. értem szélesség. dekinőtted magad. különben ki másnak állhat föl(ül), nem-e ki maga is baját bőrén tapasztalta. rakoncátlan gyermek még ez a fiú. tojáshéj fenekén.
na de nem mondok semmit, mi értelme volna.
(nyulacska, rózsaszín nyulacska.
remélem valóban nem olvas, mint mondotta :)
Jól működő csapatszellem. Kevés. Olyan mint a Metropoliszban a gép. Hiába tökéletes. A lélek győz felette. Na persze szó se. Gépek mindigis kellettek. De azok is ugye olykor váratlan romlanak el. S mi nem azért-e, működtessük, javítsuk, de emberek maradjunk felette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése