2008. október 28., kedd

első est, az ismeretlen érintése

Írószövetség Büfé


megszerveztem életem első irodalmi estjét. 5 nő és két férfi. alkalom szülte, egy félreértésé, amit utólag is hálásan köszönök. röpke pillanat műve volt. megszállt egyetlen mozdulattal, és nem engedte el a kezem. valaki mégiscsak szeret engem. ha adta ezt az erőt. és ezeket az embereket.

…hamarosan folytatom


(remélem anyácskám apácskám, most már nem fogtok sírni. hogy mi történt velem. ezekben az utóbbi beírásokban.). meglehet, engem a halál is szeret. hogy nem hagy elpusztulni.


folyt. 1 nappal később

4 nő és két férfi csak énmiattam utazott, hogy itt lehessen egy felolvasó esten, mert hívtam. Volt ki csak ez okból maradt itt Pesten még egy napot. Azonban valami rejtélyes félreértés kapcsán, sors játéka, ember? ki tudja mi folytán, a moderátor ki meghívott egyazonidőben sokunkat erre a felolvasó estre, hűlt nyoma, nem volt ott. Minden más, olyan idegen, mindaddig míg sikerült időközben feloldódni. Azonban a kudarc csak nőtt és nőtt bennem hatalmasra, mígnem egyszercsak kipukkant. Ezt a kellemetlenséget próbálva kivédeni, pattant ki így ez ötlet fejemből, hogy akkor most csak rajtunk, bepótolni a felolvasóestet. Aztán ugyanilyen váratlan pattant máséból a legkézenfekvőbb, hogy akkor itt a büfé is hozzá. Büfés már épp elmenni készült, amikor bár csak félóra még, hogy maradhatnánk, mi több, maradtunk másfél órát, s lett est.


Beszélgetés, felolvasás. Kezdetleges, mint minden ami először. Mégis a fény olykor-olykor megvillan, erősebben vagy pislákol, ülve benne meg ártatlanság.


A mellékelt hangdokumentáció nyers, vágatlan. Minden vállalva benne, a szerencsétlenebb próbálkozás, megnyilatkozás is. Csupán annyiban cenzúráznám magam, hogy az elhangzottal ellentétben vagy egyetemben, így utólagosan is ölelkezve, semmi nem volt utóbbi másfél-2 évben sem leépítő. Bárhol fordultam is meg. Elhangzott dacára. Mindenből töltekezhettem, és sugároztam az elmúlt időkből. A kudarctömkelegeknek is dacára, amennyiben valóban felfogható így is. Ami történt, is mind csupán elgondolkodásra serkentett, tehát így is úgy hasznos. Hogy időnként szeretet volt-e amit annak érzékeltem vagy más, lecke, egyéb, ilyen-olyan emberi cselekedet, is mind ennek tudható. Hogy nem volt hiábavaló. Nem hiszem, hogy veszítettem volna, s ha igen, is csak így rendeltetett.


Szóval hangban nőirodalomról-férfiéról, rólunk, irodalmi fesztiválról, ICÁról, dokkról… főként versekről.


…itt ott feltűnően megcsillan tapasztalatlanságom, valami hallhatóan is látványos naivság, ezért ha így, mindenképpen elnézést.



És akkor mind itt sem ér véget, egy műteremlakásban az est folytatódik, s hogy semmi se lehessen folt nélkül, elkövettem azt a mulasztást, itt már nem rögzítettem. Igaz, mentségem, hogy hittem pusztán röpke időre maradok, aztán ez sem így lett. Pedig már igazán messzemúló filozófiai szárnypróbálgatásba emelkedve maradék szűkebb önmagunktól, még előzőeket is felülmúltuk.


Mégis úgy hiszem, egyszeri alkalom volt részemről. Csupán valami véletlen. Úgy gondolom, ilyen dolgok is csak egyszer történnek a magamfajta emberrel. Hiszen különben igen nehézkesen vagyok képes feloldódni, kinyílni emberekkel, közösségben. Különös alkalom, helyzetnek kell lenni, máskülönben kín, megerőltetés a szereplés. Nem merem hinni, hogy ez valami változás. Noha ha mégegyszer sikerülne, legalább így, és ilyen közvetlen, szívesen szereznék boldogságot máskor is bárkinek, magamat is beleértve.

2 megjegyzés:

Széll Zsófia írta...

Zsuzsi, nekem örömet okoztál. Amennyiben máskor hoztok nekem egy szájtapaszt, annyiban nagyon szívesen észlelődnék. Köszönöm Neked. megcuppok, megmosolyok

becsey zsuzsa írta...

jaj de jó, szép fotó.
A szájkosár nekem is eszembe jutott.Ismétlődés.Hihetetlen, bármikor alkalom adódik visszahallgatnom, hogy amikor éppen nálam, sosem engedek mást rólam beszélni. Mintha félnék jótól-rossztól, mi ér. Egyformán. És mennyire kíváncsi vagyok, mindig így utólag, hogy amikor éppen én, mit mulasztottam el. Mi hangzott volna. Legalábbis e tekintetben szájkosár ezúttal ide.
én köszönök:)