Bizonyos szempontból gondolkodni már eleve modorosság. Mert minden ami magától adott, az a természetes. De amit ki kell következtetni az eleve adottból, hámozni a héjától, hogy bejutni (hacsak rámutatás, megmutatás erejéig is), ami munka, mégha nem fizikai, csupán agymunka is, az nem természetszerűleg adott, innen nézve tehát modoros is. Forma, nyelv jöhet erre csak mint hab, vagy éppenséggel citrom, ellenhat, mikor mi, stílus kedvéért, ha ez szép(b)irodalom. Ha „szép” ez az irodalom. Mindenesetre valami új, ami megfogan. (s akkor még esztétikáról fitty se)
És nem. Nem. Vitatkoznék itt magammal. Mert az írás is, s egyben nem-e az is mint maga a gondolkodás, ahogy a tollból, úgy a szívből. Öntudatlan, mint akit vezetnek. Hát nem természetes-e ez.
Legyen mára valami kellemes is.
Ma újra felcsendül bennem… „bele se mersz minket a naplódba írni.” mindig szerettem első perctől ezt a sort (verset).
Aztán megkeresem interneten.
Igen nagy hatással volt rám a Költészet napján, a szerző személyes előadásában. Na persze a dokkról már szinte kívülről, mégis meglepett, hogy ott és akkor. Aztán gyorsan felszabadultam, tehettem-e másként, mint… hogy a szerzővel. Végig nevettem, s kin hát, mint magamon, közben. Minden sora minthacsak rólam. (vajon a szerző is magán nevetett, amikor sorról-sorra haladva, lassan… mondta?) kicsit féltem is, hogy sosem ér véget.
Nos, igen. Mindenesetre próbát tettem. Milyen ha mégis megteszem. Változik-e valami. De aztán a napok csak ugyanolyanok lettek. Vagy mégse?
Kemény István
A koboldkórus délelőtti dala
Nőni, nőni, mert megverünk!
Egy ideges, rohadt alakot akarunk, akitől félünk.
Nyolcéves vagy? Akkor megverünk.
Mi vagyunk a többi gyerek.
Ez csak a délelőtti dalunk.
Gecik vagyunk, geciségeket is mondunk,
bele se mersz minket a naplódba írni.
Utánad megyünk az iskolától.
Nőni, nőni, mert megverünk!
Ez csak a délelőtti dalunk.
Megnézünk, amikor szarni akarsz a vécén.
Nőni, nőni, vagy mindig előttünk szarsz tízévesen!
Egy ideges, rohadt alakot akarunk, akitől félünk!
Tizenkettő múltál? Akkor megverünk.
Ez csak a délelőtti dalunk.
Nőni, nőni, különben mi növünk,
előrefutunk, és megvárunk a kölykeinkkel.
Kapsz húsz évet, azalatt nem hallasz rólunk,
de ha akkor is egyedül jössz, megölünk.
------------------------------------------------
Tulajdonképpen semmi extra, hacsak nem az, hogy szeretnivaló. S minden ami szeretnivaló, nem szívünkhöz nő-e.
különös. most újra elolvastam a verset, így éj felé, és zavart érzek. megmagyarázhatatlan, különös zavartságot, mint akkor is azon az estén. hiába nevettem, nem vagyok önfeledt boldog. kedves, áljátékosság az amivel takargathatnám. azonban ha szembenézek a tükörben, igazat adok-e maradéktalanul ennek a versnek. a vers üzenete egy dolog. na és a szerzőé? hiszen a kegyetlenséget (szavak mögötti tartalom) a kedvesség, pajkosság nem oldhatja fel. "nőni nőni, mert megverünk" micsoda gyerekkort idézhet, ha rávetítjük a versre önmagát. míg másik oldalon dicshimnusz az alkotás előrehaladásában. vagy erősebb leszel önmagadnál, vagy meghalsz. leszel valaki, vagy megsemmisülsz. törölnek az élők sorából. ez a Dal ártatlannak tűnt elsőre, akárha úttörő fiatalok hangjából. aztán mégis. agresszívan cseng vissza most fülembe ez a himnusz. igen. szabályosan félelmet keltő. nem véletlenül volt bennem hallgatásakor is a félelem, hogy sosem ér véget. és mégis.
hinnem kell az ártatlanságában. és hogy követ, akárhogyanis csak mert jót akar.
ha nem követne, az maga lenne a megsemmisülés.
mégis, játsszuk el újra ezt a verset. nézek Kemény István szemébe, és könnyezek. ha valaha is olvassa, bocsássa meg ezt nekem.
azt hiszem, szomorú vagyok a mai reggelen. és most már holnap van, hiszen megesik, később hozzáírogatok a naplóm szövegéhez. a mosolyom is... vajon nem csap-e be. akárcsak ő. azon a napon amikor megátkozott. amikor nem hitt. mert kétségtelen, ebben nem tévedhetek, hogy én voltam az, akire mérte azt az átkot. sosem felejtem el míg élek. és most nem arra a szerencsétlen hajléktalanra gondolok. elhagyott. angyalok kísérjék útján.
(csak a testvére voltam, a másik fele, fenn, angyalok országán)
miért van az, hogy benne élek a versekben, szövegekben? amikor tudom, hogy a versek, szövegek nem a valóság. ...angyalok országa. szeretnék, olyan sokszor szeretnék felmenni. a létra. talán készítenem kellene egy létrát.
(angyalok országa... halál.) akkor inkább önként. mint aki örökké is a halálban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése