2008. augusztus 14., csütörtök

arc abban a világos fényben

meg kell vallanom, mostanában, vagy már régebb, de akkor csupán időközönként, szinte minden reggel egy arcra ébredek. tiszta, ahogy tekintete felém, és nem akar semmit tőlem. mintha angyal. aztán eltűnik, de mégis bármikor előhívom, ugyanúgy néz. világos, valami fény, és mindig felém fordul, oldalra. én egy padon ülök, sok pad van, olyan hosszú pad, és jobbra vagyok tőle. nézek valamit, sok ember körülöttünk, aztán ő is egyedül, én is. erősen benne vagyok testben, szellemben ahová nézek, előre, hangok, valamit előadnak, ott annak a vonal végén arcokban, amik összemosódnak egy szintén hosszú asztal fölött, mert valahol másik arc, valami más, szenvedés, ami nincs, szinte sosincs. időnként külön vagy egyszerre egymás felé fordul arcunk. megszerettem ezt az arcot. talán mert valóban úgy vigyáz, hogy nem akar semmit tőlem. tudja, hogy legtöbb, amit értem, hogy amikor könnyek is, a szeméből az a sugár, vagy inkább csak selymes csillogás. és ez valami más, egészen üdítő selymes csillogás, felszárítja azokat a könnyeket. akárhogyan is, szeretném ennek az arcnak megköszönni. sajnálom, hogy én nem adhatok viszont semmit.

Nincsenek megjegyzések: