2008. augusztus 31., vasárnap

Alázatos. Egészen alázatosnak kell lennem.

Tegnapi feljegyzéseim:

–Hát nem is maradt otthon semmi, csak én:)

–„bolond vagy kis szentem” –javítva

–manócska, nem a te átkod volt? még a múltkori… ha mégis nekem, fájt, de már múlik.

–most aztán ilyen csúnya sebes, bedagadt arccal hogy megyek az utcán végig? Hogy néznek majd rám a tanfolyamon? ilyen „összeverve”. Hogy fogok egyáltalán ülni, létezni emberek közelében. Ha leragasztgatom is, sem segít semmit. Olyan hatalmas ragasztóm nincs is itthon. És hogyan fogok tudni figyelni, amikor most is kába a fejem, s enyhén folyamatosan érzem is. hogy fejem van. Mert máskor ezt egyáltalán nem érzem. Hogy fejem van. De hát ugye legyen ilyen is. csak akkor sikerül felejtenem, ha lefektetem pihenni. Amikor tartani kell, akkor mindig igyekszik magára felhívni figyelmem. Na és nem szabad köhögnöm, tüsszentenem, nagyobb falatot befalnom, ilyesmi. Mert akkor húzódik.

–s hogy van-e hányingerem… mert akkor agyrázkódás, s hogy szédülök-e

–meg hogy nem törött-e el az orrom

–aztán viccesen hogy hagytam-e vérnyomokat az úton, mondom meglehet, az könnyen meglehet


Egészen fura, amire ma kora délután rájöttem. Valójában korábban is jutott eszembe, máskor, csak valahogy elsuhant mindig. Nem volt lényeges, nem voltak összekötő pontok. És ma, megvilágosodik ez is. mindig valami egészen oda nem illő helyzetekben világosodnak meg régebbi dolgok. Hogy valójában nappal tudok a legjobban, mélyebben aludni. Ilyenkor a kinti zaj sem számít, bármekkora, mehet az ablak bátran nyitva. Bezzeg éjszaka, muszáj becsukni, hogy el bírjak aludni. Pedig akkor a forgalom is kevesebb. S így is, igen ritka, amikor éjszaka mélyen alszom. Különös. Talán a napfény az ok. Hogy biztonság? Mindigis szerettem a fényt. Megnyugtatott. Este is szeretem, hogy minden fényben. Nem lehet. Mackó haragszik. És én félek a sötétben. De ha nem is, mert nincs mitől, is mindig érezni, valami hiányzik. Szeretem a nagy fényes teret körülöttem.


–lepcsi, hogy mackó ismeri-e. papucsra kellene javítani, nem ismeri. Különben sose szid meg (értem ezalatt javít), ha olyan szavakat ismerek, ami csak nálunk. Mi több, szereti az onnan hozott szavaimat. Van hogy közömbösebb, de megesik, csillog a szeme. Ez is attól függ, éppen milyen a kedve.

–aggódott is, mondta, már csak így utólag, mert onnan ahol a busztól gyalogolni, nem-e támad le valaki. Erdő…miegymás…egyedül.

–elszakadt a nadrágom helyett a „kiszakadt”, ugyanis így talán sajnos már sosem hordható.

–apósom küldött hintőport, mert ő mindig gondol a gyógyszerre is. azonban ügyesen szárítgattam a sebeket, szabadon hogy levegőzzön, forrjon minél gyorsabban össze. Már nem volt szükség. Csak akkor lesz baj, ha mégsem vigyáztam eléggé, és befertőződik.


Talán most jobb lenne pihennem, sajog így ennyi tartás mellett a fejem, most már hátul is, de hát lehet-e az írásnak ellenállni. Talán igen. Legjobb lenne vigyázni magamra.


(mackó is mindig azt mondja, ha indulok valahova, vigyázz magadra. különben meg nem is vagyok beteg, csak csúnya. másképpen pedig: csak akkor vagyok beteg, ha nem dolgozhatok. na persze, kicsit sajog a fejem, nem nagy ügy, mackó kézrátéttel meggyógyítja)

Nincsenek megjegyzések: