mindenki magáéval

Rossz vagyok. ugye milyen igaz, amikor leírom magamról, és akkor az már irodalomféle, hogy nem vagyok elég jó ember... arcaink szavainkon írásom első szavai, itt még Kukorellynek is tetszett. ezek a részek... (milyen érdekes, hogy ebben is milyen mások, Czapárynak meg pont nem ez... hogy nem mondunk ki olyant, nem vagyok jó ember... nem szolgáltatjuk ki magunkat... ilyesmi... na. hát valami ilyesmik az én kiszólásaim. magam, vagy az olvasók felé. álom és valóság között. ugarabugra. ahogy kőrössi mondja. amit például ő nem ért. pedig egyszerű, csak be kellene hunynia szemét. és benne látnia. mert ilyenkor előtűnne saját arca. és minden kitisztulna. más arcaiban is saját arcunk. minden olvasásnak ez a titka.)
nos. kőrössi hozzám igenis jó volt. sokszor adott könyveket is. semmiért. csak úgy. vagy most már nem tudom, összezavarodom kicsit, amit ugye Borbély Szilárd is, adni-kapni, a napokban kétségkívül eléggé körüljártam. a témát. de lehet, hogy még nem merítettem ki. jöhet az ICA...a folytatás...

dehát ez tény. sosem volt rossz hozzám, azt sem mondhatom, figyelmetlen volt. akkor miért hogy bánt a visszautasítás? miért nem fogadom, nyugszom bele? hogy nem. ...talán az idő. igazolhat-e az idő engem? mint akkor, az első nyuszimesémmel is, az animáció szakon, a diplomafilmemmel. akkor is voltak rossz pillanatok. szinte egyugyanezek a pillanatok. a hitetlenség. ismétlődnek. és ugye annak is a vége milyen szép volt, jó. milyen igaz. mint csak a nagy, nemes dolgok. minthacsak film. szinte már nem is igaz. ahogy az is aztán elromlott. mert a filmnek is egyszer vége lesz, nem tart örökké. jönnek más filmek. más napok, időszakok. aztán az is csak egyszer. a nyuszimese. (egyszer... visszacseng. ezt jónás tamás is említette...egyszer. milyen rég, azok az idők milyen szépek is voltak. olyan tiszták. legalábbis én így éltem meg a tenyérnyi magocskák minden pillanatát. igaz, azt is mondta -és ezek valóban az ő szavai-, nem szereti, mert nincs bennem élet. tűz. hogy nem szereti azt sem, amikor megjelenek. s hogy éppen sosem is ezért nem szeretett tőlem semmit. -ezt én teszem hozzá következtetésként. fájt, persze, mai napig is, mintha ütés. hogy akiben úgy bízol, egyszercsak fény derül, milyen messze. hogy sosem is értett. de igaz-e ez? ez is? hogy nem értett? különben miért foglalkozott volna azzal, hogy tűz-e vagy sem. na és a messzeség is, innen nem-e épp arra bizonyíték, hogy közel? mégis visszakérdezek: éppen tűz ne lenne bennem? hogy nyulacska unalmas?). azóta sem volt olyan nagy sikerérzésem. mármint a nyuszimese. a filmbemutató. talán a netnapló. egy kicsit. most hogy közel. dehát 10 év, istenem, mit csináltam 10 évig. 1-2 önálló kiállítás, pontosan három, az agyagvarrás megszületése, a megnyitók, amik bár mind szép, emlék, mégis nem az igazi, egyik sem. talán a Mamü lett volna, de hiába hogy minden adott, nem voltam rá felkészülve, s a sors keze (mert ugye nem voltam szabad, a tanítás), végül addig halogattam, míg késő, aztán észrevétlenül az írás. dokk, ami halott (jellemző, amiben valami szép, mind nem él), aztán tollinga díjátadó, felolvasások. a Mamüben azért még hiszek, hogy egyszer élni fog ami akkor csak terv, képzeletben. nos, folyamatos keresés, végig az úton. talán ez is csak egy próbatétel velem, mint akkor. és hiszen ő is csak vár. kőrössi. nemigaz? és talán még ő is... egyszer. megért.


milyen furcsa, hogy végül én mindig mindenkinek igazat tudok adni. hellyel-közzel. na és ugye itt is. mert hogyan is lehetne tűz, ami fűt, úgy értem kifelé, amikor minden tüzet befele élek meg. a visszatartás egyetlen (ez sem pont így) erényem. s minden erő a fényből. végtelen? sok ez mára. és mégis. minden ebből, ami terem, írás is. gondolkodás, minden. én a fejemben őrzöm a tüzet, szememmel?..., nem a testemen. baj-e ez? ha magam így jól, bőrömben. dehát ezt megbeszéltük. hellyel-közzel. nemigaz? és aztán különben sincs semmi baj. mindenki magáéval.

örökké szeretet,
ny.

(litera Egy mondatok. mindennap ezzel kelek. mintha követne. vigyázza gondolatom. segít amikor hibázom. akárcsak a dokk... akkoriban. pedig jónás erre is csak azt mondta, s miért is ne igaza, hogy a követés is csupán bennem. mert hiszek benne. és ettől aztán meg is történik. pedig nem. a valóságban nem létezik. csak beleképzelem. valójában minden csak bennem. hogy ezt pontosan tudja, mert ő is átéli.)