Azt hiszem szeretek élni. Élni annyi, mint gondolkodni.
A művészet? Maga a gondolkodás, a folyamat. Nem a teljesség igaza. Az igazi művészet nem pontos végterméket produkál, nem valami végeset, hanem elgondolkodtatja az embert. S ha megáll, mert nem ért valamit, is éppen nem javát szolgálja-e.
Hogy is beszélt minderről, hasonlókról Nádas Péter tegnap a portrékban? (m2-TV)
(~megközelítőleg idézem, jegyzetemből)
(legújabb könyvéhez kapcsolódón)
Az önéletírónak nehezebb. A tartás miatt. Merthogy nincs szerepjátékra lehetősége. Mint ahogy a regényírónál, önkéntelenül is ott a fantázia. Az önéletírónál teljes az önazonosság. Valóságra, valóságélményre támaszkodhat.
Mit is mond tovább? Hogy saját válságaimon is röhögök, ha tudok. Kétségbeesés elodázható, rövid ideig tart. Ez egy mindennapos munka vagy tréning, saját magát elhülyíti az ember, ha azt hiszi megtanulta a leckét. Egy dolgot lehet megtanulni, az ember nem szarik be. (ezt itt szó szerint idézem). Egy életkoron túl. Ha rossz, megnézi melyik rész a hibás, mi nem hiteles.
Párhuzamos történetek, 18 évig írta, befejezett, de nem lezárt történet. Nem mindentudás, szögezi le. Ezt annál inkább, meggyőződéssel.
Embernek sokféle szereplehetősége, egy és a sok viszonya izgatja. Nem a teljesség. (saját ars poétikám rajzok, grafikáimban a 90-es évek elejétől, mióta csak művészet). Csak időlegesen tudunk szimmetriákat létrehozni, vagy ha létrejönnek, zavaróan hatnak. Széttúrjuk ezt a klasszikus káoszt, melynek szerkezete nincs, de összefüggései jobban láthatók, mint egy szerkezetben.
Hogyan is magyarázza az egy és a sok viszonyát Nádas?
Az ember páros kapcsolatra vágyik, aztán ezt tönkre is teszi, mert felmerül egy harmadik. Ami jobb lesz, mint az azelőtti. És így tovább, negyedik, ötödik, sokadik. (valami végtelen, teszem hozzá, ugyancsak rajzaimból, semmint tökéletes). Kötés-vonzás-választások. Melyek később felbomlanak.
Aztán az ember felébred egy izolációs álomból. Ez a 18 év elég irreális. Legalábbis ennek érzi Nádas. Életét idealitás szintjén élte le, fogalmazza, miközben körülötte embertársai reálisabb, valósabb életet éltek. Végülis, szögezi le, azt csinált amit akart, szabad ember volt. Annak ellenére, hogy diktatúrában nőtt fel.
S bár sokmindenben elvesztette érdeklődését, az ami az írással összefügg, nem. Ha leül asztalához, boldog. Otthon van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése