2009. március 24., kedd

és milyen színű a bizonyítvány: KÉK. a Boldog Nap, életem 40. születésnapja

hát, kedves naplóm, újra itt. itthon.
sikerült. maximum pontszám. OKJ-s szakmai bizonyítvány, kiadványszerkesztő, harmadmagammal külön dicsérettel, 5-ös szakmai ismeret, elmélet, és ugyancsak 5-ös gyakorlattal (írásbeli, gyakorlat és szóbeli záróvizsgával) 5 tagú (+2 tanú) bizottság előtt, szemtől szembe, Képzőművészeti Lektorátus kézjegyével.

dicséretben részesült:
1. Becsey Zsuzsa
...

nagyon boldog vagyok. birtokomban egy szakma. először életemben úgy, hogy megtehettem mindent érte. hogy semmilyen külső tényező nem vehette el erőmet. szeretet van bennem, beszélni is nehéz. aludni próbáltam, igen megterhelő két nap után végre itthon, nem ment. írtam a füzetembe. sokat írtam, oldalakat. fáradt vagyok. holnap... holnapután visszatérek.
köszönet mindenekelőtt Hesz Margitnak (másik különdicséretes társamnak és egyben szellemi, lelki vigyázómnak), örök hálám mindazért, amit értem tett, hogy mindvégig mellettem állt, bármikor támogatásra, segítségre szorultam, de főleg a legnehezebb pillanatokban, a 7 hónap alatt sosem engedte el kezem, mint ahogy mindenki mástól csak szeretetet kaptam, különben mindez nem sikerül.

köszönet...
köszönet...

mint ahogy ez másutt is így, nekem itt mégis lezárult, és egyben megnyílt egy másik, különbejáratú dimenzió, ahol most már talán másokat is képes leszek fogadni. beengedni már két éve engedek...

visszatérek. nagyon boldog vagyok. az emberek jók. nagyon jók. főleg ha hiszünk. ha nincs az ember körül szeretet, legyen az oktatók, társaké, szervezők... sohasem sikerülhet.

és mindenkinek köszönet valahol, akik láthatatlanul velem, mellettem... isten a tenyerén hordoz.

2 megjegyzés:

R írta...

Elszállt az üzenet, pedig olyan jól megírtam. Persze újra elfelejtettem a jelszómat...

Mindig elfelejtem, pedig tudom mostanában van, így kívánok utólag de ezen a napon nagyon boldog SZÜLETÉSNAPOT! Az ajándékot már megkaptad és nagyon szép...GRATULÁLOK!!!

És minden írásodhoz! Most próbálom olvasni, pótólni a mulasztást. Betegek voltunk-vagyunk, mindig valaki március óta. Anna orrmanduláját jövő héten műtik. Nem kívánom, tiltakozom, de tudom meg kell tenni...

Még egyszer GRATULÁLOK! majd jobb kedvvel jelentkezem.
R.

... írta...

ódejó itt üzenetet találni. azóta gondolom minden rendben. szép napot.