reggel

most már ideje megnyugodni, nyulacska. a forradalomnak is vége. voltak nyertesek, és vesztesek. menj szépen, és pihenj. ahogy isten akarja, további harc, vagy béke sorsod. szabadnak lenni.

éjszaka még azt írtam ugyanitt, miközben nem hagytál aludni, nem szeretlek. nem okozol örömet. ma már úgy búcsúzom, naplóm, szeretlek. csacsi, szamár, nyulacska. szeretsz-e még?

mostanában minden reggel forró tea vár. a lepkék is ébredeznek álmukból. lassan túlnőnek a fák is. minden valahol másról szól.

mindenkinek élni kell valahogy. a dolgoknak az a dolguk, hogy menjenek előre. mindenbe végső soron bele lehet törődni.

furcsa. annyira hozzászoktam a kisbetűs mondatkezdéshez, hogy visszamenőleg a kifejtős vizsgakérdéseknél korrigálnom kellett. aztán sors fintora-e, azt amit az elővizsgán még 100 %-ra teljesítettem, élesbe a vizsgán nem-e éppen azokat rontottam. talán a nemalvás... naplódolgok... de a legszebb, ami történhetett, szinte könnyezek, ha előttem, a legfiatalabb fiú amikor én még írtam, dolgoztam, általában életem során minden írásbeli vizsgán utolsó vagyok, lassú, alapos, mindig kitöltöm az utolsó másodperceket is, előrejön és megkérdezi éppen ahol tartok, és még üres a rész, tudom-e a kérdést. mondom, nagyjából. erre elém tol egy előre legyártott megoldó ívet, hogy arról másoljam. előbb már máshol kifejtettem saját szavakkal a kérdést, aztán ha már ilyen rendes volt, kimásoltam biztos ami biztos a lapról is. azt hiszem soha nem felejtem el a gesztust, ezt a pillanatot. igaz, nálam maradt az ív, tulajdonképpen nekem is volt egy ugyanilyen, bizonyosan hiányozni fog neki a szóbeli felkészülésnél.
azt hiszem, igenis, komolyan vettem ezt a lassan hátam mögött hagyott 7 hónapot. szerettem volna megfelelni. egyszer, életemben, annyi mögöttem tudott egyetemmel, maximumra teljesíteni. valószínű ezúttal sem sikerül. amire büszke vagyok, igenis elismerem, jólesett, hogy a gyakorlati foglalkozások, elővizsgák alapján az első kiemelt három között voltam, akiket az oktató arra érdemesnek tartott. nem mondom, kicsit kellemetlenül is éreztem magam a többiek miatt, mégis azt hiszem, ez is a legszebb emlékek egyike között marad meg.
ha vége, majd talán valami mód elbúcsúzom a társaimtól. mindenkit szerettem. mindenkit azért szerettem, amilyen.

---------------------------------- közben egy nappal tovább vagyok, mindegy

Furcsa. Úgy érzem magam, mintha hiányozna belőlem valami. Mintha elveszítettem volna valamit. Levágtak volna belőlem.

Értem én, hogy ez a napló egyben pszichológusom is. terápia, megtisztulás… régen túl vagyok rajta. De ez most valami más, ilyen még nem volt. persze túl leszek ezen is, mint ahogy életem során eddig még így vagy úgy valahogy mindenen túljutottam.
milyen szép is lenne, megmaradjon is minden ahogy rég, hogy semmi se változna, semmi se akarna máshogy lenni, és mégis minden csak jobb lenne, a testrészeim is épségben.