Ma hajnalra, csak hogy ez se maradjon ki, úgyis csupán 5-10 százaléka fordítódik blogra a szerteágazó füzetnapló bejegyzéseiből… egyszerűen időhiány miatt. Belőlem legalább még 10-20-nak kellene lenni, hacsak a %-ot is veszem figyelembe, na itt jönne értelme a klónozásnak, micsoda hiúság, kedves bzs, mégis ha rossz hasonlat is, ez a valóság.
…szóval ma hajnalra ugrott be, ezek általában igen soká késleltetett váratlan felvillanó képek, tulajdonképpen a semmiből, sokszorozott ébredések között, hogy miért is, hogy mi is az üzenete a kimaradt akt képeknek. Mert magyarázat mindig van. Ezt eddig is érzékeltem, és hogy nyugalommal kell kivárni a megoldást is. különös, hogy mindennek megvan valahol a szépsége, varázsa. mint pl. a hiánynak.
De ez közel sem az, a sorban várakozó napi témák között, amiről már évek, hónapok, hetek, napok, …órák, percek óta beszélni kívánnék. Rengeteg bejegyzés, ráadásul 80 % ami sehová sincs jegyezve. Ha semmi mást sem csinálnék a 24 órában, sem érhetném magam utol, de akkor legalább lehetne 20 %.
Talán /ha földszámítási időt kiiktatom, egy ürüggyel kevesebb/, …mert kényelmesebb a behunyt szemmel megvilágosodás? Na és a lepergett álom, ami ott, abban az időben valójában egy pillanat alatt zajlik, ha földi időben mérem, akár élet lepergése? Na és számon tartatnak-e az álmok, ezek az álmok, melyek nem íródnak le? Másik időszámítás? Az álomé? Mert ugye amit még szintén nem ismerünk, pl. a holdé…, de legalább azt vizsgálták. Sok-sok kérdés. És még így is közelebb áll a film az írásnál. Csakhogy valami kézzelfoghatóbb… A film is sűrít, még ha csak a racionális időt is veszem alapul. Ráadásul nem számítom azt a spontán cselekvést, amikor, pl. most, nem azt írom, amit szeretnék, pontosítva, írnom rendeltetett a jegyzetekben. Mindez is csakhogy legyen ami folyamatosan kínozzon, lelkiismereti problémát okozzon. Hogy bárhogyan akarom is, magam utol nem érhetem. Ebben a földi időszámításban mérve testi-lelki egyensúlyom, igen ritka mikor elérem a holtpontot, és akkor ez is csupán ott, abban a pillanatban érvényes. Az érzet. Mert ha később nézem, lehet becsapós. Hiszen, lehetséges-e, elérhetem-e valaha is ezekkel a hiányszámításokkal bár lelki egyensúlyom. Hogyan is lehet mindezt, mindezekkel, itt, földi mivoltunkban megfogni.
Nos, ez is, ezek itt, csupán egy magyarázat, inkább csak feltevések, azonban kevés. Leginkább is csupán mellényúl a valódi problémának.
Ma megint értelmetlenül töltöttem 2 órát? 1-t? felet?
Ezt is, akár csak alkotásnyi időt, mérni nem lehet. Mert pl. miért most ugrik be valami, amiről azt mondhatjuk, 10 perc. Ennyi idő alatt írtam. Hiszen mindaz amit eltöltöttünk vele, ami nem kiszámítható, hiszen mindeddig nem voltunk tudatában…
Megvallom, mára amit terveztem, egy levél. (párhuzamosan vele viszont legalább 7-8 téma –közöttük kötelesség, főként magam felé–, ami naponta tovább húzódik). Így is késve, hiszen legkésőbb tegnapra kellett volna elkészíteni. És akkor mi ez itt most? Helyette? Miféle pótlás?
Nem vagyok képes magam korlátozni. Pedig a jó (profi) munkához éppenhogy a korlátokra van szükség. Szigorú, letisztult, egységesített központi magra. Amit ki kell csiráztatni, növénnyé fejlődhessen. Aztán csak gyönyörködni ebben a felnövő tekervényben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése