Hogy lehet hogy az ember egyszerre gyűlöl és szeret. Kettős identitásom van. Azt mondta egy különös ember különös helyzetben. És hogy ezzel nagyon nehéz lehet élni. És hogy ritka. Mondtam, igen. Pontosan érzékeli, nagyon nehéz. Azt már ki sem mondtam, több is van.
Amikor az itteni és az otthoni dolgok összemosódtak. Amikor ki mertem mondani ami fáj. Itt. Hogy mi az, ami itt nagyon fáj. Akkor tette ezt a megjegyzést.
Különben meg nem szoktam semmit direkt kimondani. Olyankor rettenetesen szenvedek. Ha ki kell mondani. Amikor kényszerítenek. Amikor vezetnek. Rávezetnek.
Mindig egyszerre látni a dolgok felszínét és fonákját. Egyszerre tagadni és elfogadni. Egyszerre félteni magamban a nőt, de amikor nőiesnek érzem magam, azonnal ott terem a gyermek, és összetör. Átlát rajtam, és mindig sikerül bebizonyítania, hogy gyermek vagyok. A gyermek minden apró hibát meglát. Semmit nem lehet előle takarni. Nő és a gyermek állandó harca. A nőnek, nőiességnek egyedüli ereje szépsége. Ez a szépség az, ami megfoghatatlan. Minden nő tud szép lenni, ha
akar. Olyankor, amikor a napsugár érinti. Egészen tudatlan. Napsugár nélkül nehéz szépnek lenni. Ez belső fény, lehet szenvedésből, vagy szerelemből. A kettő valahol úgyis összefut. De az igazi szenvedés más. Olyankor már ölni sem tud az ember.
A harcias nő, férfi. Most nem erről az erényről beszélek. Ez valami más, szükség. Hiányt pótol, például a szépséget. De a harcias nő is szép. Vannak pillanatok, amikor a harcias nő nagyon szép. De ez nem az a pillanat, amikor harcol. Ez olyankor van, amikor néz. Megérint. Minden harcias nő, amikor megérint, álomszerű lénnyé válik.
...
Hogy kinyújtsa kezét most az, akiért tettem én annakidején, amikor kért. Most, amikor szükség kívánja.
Ideje, hogy én is kérjek az embere
ktől. P
é
ldául, hogy elmaradásaikat törlesszék. Mackó szokott ugrasztani, már megint nem mertem kérni. Csak igazán kü
lönös helyzetekben merek, ez is csak amikor nincs tét. Amikor csak játék. Amikor van, és amikor járna, sosem vagy csak nehezen esik meg.
Kedves R, nagyon sokszor jutsz eszembe. Hogy olyan jó voltál, annyira különös volt az a beszélgetés, annyi fájdalom és szépség. Mélység. És én azon a napon annyira össze-vissza voltam, azon a kora reggelen, hogy elfelejtettem a könyvet dedikálni. Fáj, szinte mindennap eszembe jut. Képzeletben sokszor megteszem. Talán még jóvá lehet tenni. Talán megvár még egyszer az a könyv.
Beírni mackó titkát egyszer. Elmondani. Nem lehet. De valahol. Valahogyan álruhában.
Különös, hogy a munkanélküli irodán az a lány, nő, hogy hasonlít rád. Első pillanattól rád emlékeztet, mozdulatai, vékony, magas, többször nadrágban, de néha szoknyában is. Ma különösen szép blúz volt rajta. Ruha is meg blúz is, de rövid, ami nadrághoz. Olyan amit nagyon szeretek. Szerényen, de kedvesen illett termetéhez, jelleméhez, arcához. Lenge, barna virágokkal és geometriai díszítő motívumokkal, nagyobb-kisebb formákkal. Rövid ujj, talán valami szegélycsipke, igazán visszafogott, fehér és sötét barna minták. Egy mozdulatnál búcsúzáskor pillanatra rajta feledtem tekintetem. Hogy elölről is jobban láthassam, inkább csak emlékbe. Felül mellén húzott, apró lapos mellek, kissé íves háta, mintha aprónyit görbén járna. Inkább csak úgy tűnik. Sosem jár feszesen. Értem, hátravetett vállakkal. Ettől van benne valami megnevezhetetlen szépség. Mosolygott, én inkább voltam szomorú, de azért lefoglalt az utolsó helyszíni jelenlét.
Szép volt az arca. Néha szoktalak téged is ilyennek látni. Hosszú haja van, általában, igen, azt hiszem kibontva hordja, de mindig füle mögé igazítja, hogy ne zavarja. Ettől kicsit hivatalos, de éppen annyira, amitől még szép. Igen, talán azért, mert mindig csak egyfelől tolja hátra, mint aki akarja is meg nem is. Mindig egyszerűen öltözik. Van amikor nem különösen szép, de akkor is szép. Annak látom.
Valójában az a legnagyobb probléma, iszonyúan félek az emberektől. Belehalok, ha valaki megszólít. Rettegek, ha a telefon is csöng, aztán megnyugszom, amikor mackó. Valósággal hatalmas súly esik le testemről. Különben igen ritka, amikor más hív. Valószínű, a félelmem. Miközben mindig arra vágyom, kellemesen, szórakoztatóan elbeszélgethessek az emberekkel. Már megint ez a kettősség. Van, hogy rendben történik minden, ahogy képzeltem. Amikor ilyen beszélgetés. Olyankor megnyugszom.
Ennyi félelemmel mit is kezdhet az ember magával.
Úgy adódott, ma megint nem az éjszakai teleírt lapokból lett naplóbejegyzés.
-------------------------------------------------------------------------------
Keresztanyám,
fogadja őszinte részvétem Keresztapám halálának gyászában.
Emléke maradjon áldott.
Gondoljunk mindarra, ami szép volt,
s az isten is megbocsát.
Lelke találjon békére.
Üdvözlettel,
Becsey Zsuzsa
Budapest, 2009. április 3
(halála bekövetkezte 2009. 04. 02 hajnal)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése