labda, pötty

ahol megfordulok, mindenhol virág nő. csak én maradtam láthatatlan. végtagjaim lassan visszanőnek testembe. hasznavehetetlen. agyamból sugármező lesz, a földön esőcske, cseppek, kibújnak. minden teremni kezd, rügyezni. kint mindenütt élet fogan. apró állatok, gyermekek szaladgálnak. labda lesz belőlem, fekete labda. nem gurulok mezőkön, nem szállok erdők felett, nem körkörözök a nappal, nem játszom bújócskát felhőkkel, nem fekszem a holddal. gyerekek kezébe. nincs rajtam pötty. színes pötty. összegömbölyödtem. lyuk lettem, belőlem.


és persze tegnap este odasütöttem a tésztát, koromfeketére. lett nagy baj. mackó nem köszönt, amikor hazaért. megbüntetett, hogy legközelebb majd én veszem a tésztát. pedig mostanában jó finom kacskaringós hurkásak lesznek. mondom, de hiszen én főzöm... miegymás, hiába érveltem. vigyáztam is mindjárt, egy jó nagy finom adaggal kedveskedve. mind egy szálig megette. különben sem jutott okos dolog eszembe. csak azt nem tudom, miért van az, hogy én őt sohasem büntetem.

JaZZNők-Bem mozi

hogy mindig mindenre megvan a magyarázat Valahol máshol

hogy semmi nincs hiába

Nem tudom miért, egészen érthetetlen, ma nem vagyok szomorú. Hiába az eltűnés, s még hirtelen rendszergazda képességem is kifejlett, értem váratlanul lett szárny, bár minden pontosan időzítve. Visszavezetve minden érthető. Hogy a .pfl fájlok. A fontok. És akkor volt nekem az a CD, amivel régebben hiába, nem tudtam mit kezdeni. Aztán egyszercsak a szárnyak. A pontos hely, hogy hová is kellett volna. akkor. Most minden működött. Csak a régi nyúlnak kellett eltűnni. Átadni a … értem helyet neki. Egy egészen új, másik nyúlnak. Pontosabban a réginek, csak… mindegy. minek is mindent mindig kimondani.

…kilépni, hogy újrakezdődhessen valami, valahol máshol

-----------------------------------------------------------------------------------------

ma nem bírtam ki, hogy a barna mackót ne öleljem. a popsija pont beleillik a tenyerembe, aztán a szaga is... mármint a teste szaga, van valami közös ebben is. na meg hogy felveszem, aztán súlya sincs. ott is nincs is. és hát pont kéznél. valakihez kellett bújni.

ma még mindig vártam a konyhából, hogy kilép. megszoktam, hogy időnként onnan kilép.

mackó hazajött, aztán veszekedett, hogy igen, biztos abban készítettem a gombócot, amiben a húst szoktam. pedig azt hittem, örülni fog a gombócoknak. hiába magyarázom, az edényt ki szokták mosni, meg ilyesmi... különben is csak az az egy jó tepsink van, már olyan teflonos, amibe nem pirul oda a zsemlemorzsa. azazhogy ez sem egészen, mindegy. aztán meg úgyis mindegy. szeret kötözködni. az volt a baj, hogy nem haraptam rá rögtön az ajándékára. interneten kellet volna böngészni. hogy előbb befejezem az írásom.

furcsa nap. Nóra visszatért a régi gyümölcsökhöz, virágaihoz, de hozott nekem egy csomó rajzot borítékba. ajándék. kérdezte, hazaviszem? mondtam, igen. emlékbe. viszont erőszakos voltam ma kicsit, felmérni szerettem volna, túl látványosan kísérleteztem, velük, így magammal, hogy amit más emberkéknél, kicsikét nehezebb téma, bár ugyanúgy nyitottam minden ajtót, ma nem ment. hogy ami ott, máshol, az itt hogy, és hát különbség. ma derült ki a legtanulságosabb különbség. figyelnem kell rájuk, pillanatig sem lehet játék vagy önérdek. ha innen játék, látszólag, úgy értem, még ha komoly szándék is, onnan kifordul. egy nem pontos időzítés, és kész a baj. megvannak szigorú határaik. nem lehet azokat csak úgy áttörni. Fecó üres papírral üldögélt, minél több papír körülötte, ami tele, annál inkább befordult. láthatóan görcsölt. persze beszélgettünk, de volt hogy meghalt a levegő. kissé érthetetlenül néztem magamban. azért próbáltam leplezni. beszélgettünk álmokról, hogy segítenek a szembesülések, amikor visszanézni. elemezni. hogy olyankor megszabadulunk. és valóban különös álmai vannak. igen nagyon különös. de Nórának amikor említettem a tükröt, hogy szokott-e magáról rajzot, hogy nálam annakidején minden ott kezdődött, amikor szembefordultam, és rajzolni kezdtem. elindultak arcomon a vonalak. de ezt már csak később mondtam a fiúknak, ugyanis a tükör, arc említésére egyszercsak dührohamba fulladt arca, feje, teste is remegett. én érzéketlen voltam, ehhez is?, vagyis hogy annyira belefért, meg sem lepődtem. csak a hirtelen elfogyott levegő. hogy akkor most ebből is jól kijönni. így volt aztán az álom, minden hogy nálam hogy, aztán Andris is, ma megjegyezte különben, kért, hogy András, megegyeztünk, hogy rám szól, majd csak szokom, dehát az arc, arca tiszta andris, igaz, amikor ma elment, tényleg andrás volt. különben nem gáz, vele jár, minden éppen úgy kell, ahogy van, érzem, rendbe jön minden. tanulnom kell, nekem is, nekik is, magunkat, egymással, bánni ezekkel az érzékeny emberekkel.

András lógó fejjel távozott, szinte korábban mint szokott. vagy mert a Fecó is, de inkább csak mert érezte, ma nem tudott megfelelni. mint ahogy én sem feleltem meg, Fecó sem, Nóra is ugye visszatért.

talán ha Klára ott van. de mindig valahogy úgy esik, hárman szoktunk. ő oldotta volna, talán igen, könnyebben vezethető. úton hazafele, előttem is volt a keze. arca. vagy inkább csak itthon, ugyanis Fecó ma egészen a Barossig kísért.

nos, ki tudja? ezek után milyen meglepetés. a jó, hogy elemzünk. minden alkalommal mindent kielemzünk. fontos a követés. minden mozdulatot végigkövetni. ma először kértem házit. kíváncsi vagyok, Fecó ígért régi rajzokat. azt hiszem, hét múlva minden majd szépen visszaáll. kellett ez a megismerés. magunkra ismerés. újabb meglepetés... (?)

éjszakák-nappalok

utóbbi időben a barna mackómmal csak nézzük egymást. nem ölelkezünk, nem ültetem az ölembe. legutóbb, a szemébe is furcsa volt néznem. nem volt benne semmi.

mindenesetre, hát így telnek a napok.

most pedig várom a vízszerelőket.

majd elfelejtettem. a tegnap eltűnt a rózsaszín nyúl. szerkesztgettem, képek, miegymás, egyszerre úgy 4 program, innen oda, aztán máshova, kutatni, keresni nyomok, megmaradt árnyak, ösvények, elhalt utcák után, azokat mind egyeztetni, 57 oldal volt meg, persze csak úgy vonalakban, egészen csak körvonalak, aztán egy próbát csináltam, lássam, működne-e a nyomdának is, ha majd egész meglesz, mind... egyszer? ne dolgozzak hiába, aztán újra meg újra próba, végenemérhetetlen sok próba, istennek se akartak pdf-be a betűk olvashatóan konvertálódni. aztán történt valami, amit magam sem értek, onnantól van is nincs is. megnyitni mindenesetre nem nyitható. error. sérült. semmikor többé nem nyitható. kezdhetem elölről.

visszajátszás, szeretem szeretem

előrevetítésből kilépni

most már mindent elértél, megölhetsz

mit gondoltatok? meddig lehet bírni. egy embernek.





nem, nem. pontosan értem a kezeket. ha valamiért megadom magam, az nem a halál. kár volt. kár volt eladni bőröm. ez külső. azt tettem amit a kéz kíván. eggyé váltam, hogy örömet leljen. kéjt. a fekete kéz a kezekből. akárcsak múltkoriban a kígyók. most is élnek. a fonal. követtem. látszat. valójában nem volt gyilkosság. hiszen a kéz csak jót akart. jót, jót, nem volt szükség.

a cél nem szentesíti az eszközt. nem oldja fel.

földön időzve pillanat ereje...

a kezek Magyarország. a cél. zászló ő. rózsaszín. de a bőr az enyém. lenyúzva. a pajzs nem öntisztul. kár volt, meghaltam volna magam is. a kivégzésért.
nem bocsájthatom, ha megbocsájtom. neked sem. az elevenen halálba küldést.

látszat, hogy én öltem. a fonal. a kéz. kezekben. azt tettem amit kíván. nem akarok többet együttműködni halálomban. már régen halott vagyok, Magyarország! pontosan tudod. mire a többszörös kínzás? hogy vagyok, Magyarország. nagyon régen.

nincs halál. értettem. régen halott. egy ember van velem. a tagadása. a titeket megtagadás. amivel hazahív. hazairány. mind ellene dolgoztatok. de ő az egyetlen ember. látszat. az ingovány.

kár volt a zászlót előttem lengetni. hús. a zászló öntisztulása lehet-e, amikor kezek, végig a tiétek lengeti. ellenem. álhalála. álkezek. összeszövetkezéstek.


őt, csak őt tartják, várva halálom. ahogy őt is, fekete kéz. tartottátok. szemben, szemem vájva.

mondhatnám azt, sohasem láttok. de látni fogtok. ott leszek. bőröm nyújtom, puszta hám, hogy megalázzatok. ha ez kell. test már nincs. kimostátok. saját véremmel. mostam, nektek. hogy élvezzétek. a kéj. elmegyek kivégzésemre.

a vak magam vagyok. a többi látszat. nektek fedezék, hogy higgyétek, ti láttok. jól.

volt hogy hittem. a ti, az ő keze volt. hogy szeretek-e még. kivájt szemmel, kifordított testtel.

valójában te választottál ki magadnak. igazolni tudom, vissza. a fonalon. első jel. fekete kéz. hamis. mind hazudtál. nem kívánok visszamenni. te majd eltünteted a nyomokat. értesz hozzá. kényszeríteni fogsz, visszamenni. pontosan tudtam aztán, nem engedsz el. nem segítesz élni.

kár volt. eladni. halálnak. kivájtátok a nyelvet. nyelvem. kívántátok. pusztítani. hogy nem vagyok érthető. de pontosan tudtátok a játszmát idézni, pontosan vezettétek a fonalat. miközben lógok zsinegen, fonalaitok, véresen, nincstelen, ti jóllaktok. egymás közt jóllakattok. aki többszörös halálba küldött, kiemelitek. mindenkit kiemeltek, aki tömte a számat. hogy ne beszéljek. saját véremmel.

de én csak a magamé vagyok. látszat, hogy testemet, a maradékot rángatástok megtisztítja. a sebek nem tisztulhatnak szaggatástól. ha finoman, elővigyázatosan fejtitek sem.

még tartom magam. egyre nehezebb. akartátok hallani. hamarosan eljön a halálom. igazi halál. ott leszek, elevenen, hogy élvezzetek. kínozni. gyűjteni ellenem érveket. finoman tálalni, ezüstkanálon. hogy az is az enyém. de hazudtok. az enyém nyomortanya. raktár. sosem láthattok.

hogy kínozzatok, szeretetem jeléül, Magyarország. a Halálomba. rajtam tollasodtok meg. mind.

Szeretlek téged, Magyarország. mutasd, fordítsd felém, egyszer még utoljára arcod. hittem, hogy majd te viszel, egy szebb világba. értetek. Magyarország meg fog halni. nem vihettem magammal. fel, a mennyországba. nem, nem megyek el. hiszen az is csak szemfényvesztés. hogy ott vagyok.




nem fáj. rózsaszín bőr. és egy kivájt szem test nélkül.




elégedett vagy? a szüleményhez





lejegyezve 2009.04.26 éjjel x óra. mindig ugyanabban az x órában.

Új élet

Ha megtehetném. A körülmények. Bizonyosan más országban élnék. idegen ország. ismeretlen. ott mindig kellettem. én kellettem.

Meghajolok maga előtt, de nem szeretem.

fekete arc fehér gyolcsban

akkor este, amikor megvallottam a bűnömet, sírtunk kicsit mind a ketten. odabújt arcomhoz, aztán így üldögéltünk. ma is mikor odasündörgök, hogy a nagy súlyok alászálljanak, meg szokta simogatni arcom. van hogy csak finoman összedörgölöm enyémet övével, megszagolom, a szaglás elengedhetetlen része a feloldozásnak, pillanatig tart az egész, és még csak szó se hangzik.

ilyenkor érzem, hogy a lebegés, harmónia mégiscsak fehér, de legalábbis egészen halovány.
elfordulhatnak arcok, következésképp dolguk végezve, körülöttünk lebeghetnek fekete kezek, ha pillanatra megélhetjük a békét.

ma megint mindenkit szerettem.

és ki tudja, miért, a halovány lila pehelyselyem blúzomat vettem fel, akárcsak a vizsgámon nemrég, de akkor nem éreztem jól magam benne. ma viszont kellemesen csalódtam. szinte pillangószárnynak éreztem karomat a lenge szélben. nem kívántam repülni, nem, nem. csupáncsak frissnek éreztem magam.

délben 13 óra fele tart. aztán 15 óra. Kafka Fegyencgyarmaton szellőztetése után, aminek minden pórusát bőrömön érzékeltem, egyetlen fogás nem maradt, Hermann Nietzsche, Lang metropolis... kíséretében, amit eleresztettem volna ujjaim közt, végül csak mert csábosan hívogatón süt a nap, mégiscsak eljutottam a könyvfesztiválra. hogy beszívjam kicsit, hogy semmi ne maradjon dolga végezetlen. nem nyitottam ki egyetlen könyvet, na 1-2, csakhogy a tapogatás se mulasztódjon. így aztán mozdulatlanságban szinte hazalebeghettem a villamoson. ahogy jöttem, mentem.

úgy lenni mindenütt, miközben sehol sem lenni. ez mindig végül akárhonnan is szél, vihar, békességgel tölt el.

és akkor továbbra is változatlanul a jelek, már említve sem.

A mai 2 írás. az angol leírás, és a „soha nem látta igazi arcát”. Sem kívül, sem a tükörben. És akkor a tegnapi film a kicserélt arcokkal. Sem a sajátjában, sem az idegennel.

Kimondja, már nem jelent semmit.

Rózsaszín halbabák… kerekesszék… mesélő… érintkezési pontok, összefüggés nélkül, erős hatással ér. Érintés. hát ilyeneket jegyeztem, és kivételesen különösen csupáncsak ennyit, a mai előadásból.