új világ

Macskának jó, nem kell tudnia angolul. Macskaföldön nincsenek nyelvek. Egy nyelv van, amit minden macska ért.

Az emberek ott fenn, különböző nyelven beszélnek. Különböző nyelven szerelmeskednek. Értik egymást.

Ezeket részint álomban, részint ébredésemben jegyeztem.

„kutyaszemében megszületik az éden”

„higgyem az ostoba elmúlás ellen”…nem lehet pontos. Az emlékezés…

Életre kelteni minket. Más világ. Rózsakert avagy a fehér liliom?

Nincsenek összefüggő gondolataim.

Meg kellett volna tanulnom angolul. Tanulni angol, új világ. Más világ. Amikor koncertek is, külföld, mennyire szégyelltem…csak a hangokat értettem, az embert. Amit mondott, közben, kérdezett, semmi nem juthatott el. a nyelv. Nem érteni nyelvet. Csak az arc, a hangok… új világ. Szebb világ.

Amikor járműveken, vonat, hévek, kérdezni angol, túlvilág, minden fény ami világított rajtam, minden fény ami velem, hamis. Mellém ültek, mellénk, a fények, az arc… rajtunk mind hamis. Elnézést… mondani mindig elnézést. A csalódás arcokon. nem tudni arc angol.

Anyámnak igaza volt:

Senkik... Semmik. Új világ. Estére szebb világ.

Angol kellett volna tanulni angol.

Amikor iskola, tanítás is, lehetőség adott. tanulni angol. Tanárok, iskolapad. Lehetetlen, túl lenni terhelt. Nem férni bele időbe. Rossz időpont. Mindig rossz, nem érni el a termet. Túl messze…

Késő. Minden már késő. Új világ. Reggelre ébredni eső, fények, hang, arcok. Új világ.

Jutnék magasba egyszer, fel ég, ismerni világ összes nyelvét.

----------------------------------------------------------------------------

Neked.

Sohasem felejteni, honnan indultam. Sohasem érteni, honnan érkeztem. Arcod. Emlékszel az arcodra? Nézd meg jobban. Beleépítettelek végtelenbe. (véletlenek nem múlnak… hangod)

Az indák…lassan megtöltik a képernyőt.

„s mind, ki odalenn turkál,

a fényre kibotorkál,

ugrik, kigurul, tarkáll,

jönnek – s egyre több tér kell

várd ki, édesem, Bárki,

várd ki, legyen akárki,

akár az ég, akár kő,

akár az országút árka!”

Jöjj el!

kislány az Andrássy úton

már megint onnan jöttem, de már csak elvétve, valami törlesztés... elmaradás, egy kék diploma, aztán az otthon felejtett könyvek, amiért megint kell majd jönni, aztán nem hittem a szememnek. ott ült ez a kislány, először csak mint egy álom, mintha nem ebből a világból, a kis letűrt fehér zokni, meg a fekete apró cipő, kétszer fordultam vissza, hogy rögzítsem a látványt, hogy a színek, minden megmaradjon úgy, ahogyan ott ült, szomorún vidáman, nem látszott, csak a kis kalap, a felső, meg a kék rövid szoknya, amiből formás kicsi lábai világítottak.

büntetés volt számomra most ez az út, valami görcs fogta el hasamat még reggel, amikor kiléptem az ajtón, de inkább csak valami feszítés, mint amikor fut az ember, és levegő szorul, aztán nem lehet tovább menni, amikor egyre nehezebb, akkor éreztem először, aztán csak úgy járhattam, lépésenként, hogy fognom kellett, és csak nagyon lassan, egymás után lépni, majd egyre jobban kellett tartani, egyre nehezebben mentek a lépések, az út pedig egyre hosszabb, mert már bérletem sincs, jegyem is néhány, pontosan három, évekről maradva, tartogatva, egyszer majd kell, de most csak spórolni, amikor majd még nehezebb. pontosabban négy volt, de oda kellett érni, aztán csak metró, ott meg nem lehet másképp. csak álltam a metrónál is, éppen már haladtam volna le a lépcsőn, pontosabban értem volna el, amikor látom az egyenruhákat, hát persze, eszmélek, hiszen már nincs bérletem,... hátrálok, aztán csak állok, mi legyen. oda kell érnem időben. még sokáig állok így, nem tudom, mennyit, látom egy férfi néz a pénztárban, különösen néz, bizonyosan sok ideig állhattam. aztán visszafordultam, fel kell áldozni a negyedik utolsó jegyet. vége a szabadságnak, vége a feszélyezetlen járműveken olvasgatásnak, mindennek, már nem élhetek a burokban, bent, állandóan majd résen lenni, hiszen bárhol felbukkanhat az egyenruha.

a hasam fogom, már visszafele, 500 méter, újra lépnék a lépcsőre, pusztán csak megszokás, arany jánoson a metró ajtóban, amikor megint csak feleszmélek, számolgatom, nagyon hosszú így gyalog az út, de hiszen sosem volt eddig semmi bajom, miért éppen most, amikor muszáj, előbb utóbb le kell majd ülnöm.
aztán csak menni, tovább, hiszen haza kell valahogyan érni. különben is sok mást kell elintézni, csekkek, vásárolni, ajándék mackónak, ilyesmik, mert mindent mindig utolsó pillanatra hagyok. melyik nap is? talán keverednek a napok, mindenesetre, még csak a Bajcsi, aztán innen indulok felfele, amikor a kislány.

mintha már nem fájna annyira. el kell érnem az oktogonig.

még mind tegnapról

A Lumnicer nővérek.
--------------------------

GT üzenete:
A számítógépem adatai elszálltak. Minden velem kapcsolatos fotó, könyv fileok (lásd. Láncszemek) is eltűntek. Gyakorlatilag lenullázódott a digitális állományom...
-----------------------------------------------------
??

nyulacska és anna

anna küldi

nyulacska

Szeretem az embereket. Bocsásson meg nekem az úr, hogy magamat is szeretem. Rútul, szépen, keserűn, boldogan.

Feketén-fehéren, nő-férfi, nők?férfik? vagy egyszerűen csak ember

(gyermeked elhagy)

…

Hát igen. Szerettem ezt a gyermeket. Benne volt minden tisztaság.

Ö még beszélne, tudja, mi a valóság. Pontosan érzi a dolgokat. Ki tudna emelni, még lenne valami, ami benn maradt. Elment.

Megérezte, hogy áldozat én lettem, aztán kért, kért, hogy vissza. Őérte, nem miattam tettem. Miután törölve, csak egy nyom, a halál folt, kért. Érezte, hogy nem lehet, hogy én legyek áldozat. Az áldozatot szeretik az emberek. Hát visszafordítottam. Mindig magam ellen. Nincs kiút. Szeressék az emberek. Mi vagyok? csak egy folt, mi elveszett.

A gyermek elhagyott.

Hogy ki bőrére ment a játék. Csak azt éreztem, taposnak. Nem tudom már, én éreztem, vagy a gyermek. Melyikünk volt.

Nem a ruha a lényeg. Az emberek úgy járnak, ahogy jólesik. és miért ne lehetnének szépek, rútak, ha úgy tetszik. De az én bőröm, azt ne vigye senki vásárba. Vigye, vigye, úgyis magam lököm ki a kutyáknak. Eltűntek angyalok.

Valami más, egyéb.

Nagy szerelmek sorsa. Nagy beteljesült, majd lealjasult szerelmeké. Halál, elválás. Mindig féltem a nagy beteljesült szerelmektől. Amikor volt, egyszer, porba tiport, életemre nyomorított.

Szerelem.

Egyik a testet, másik a szellemet akarja. egyik nyughatatlan, a test, csakis a test egyetlen igazolás, becsületsértés, ha azt a szerelem tőle megtagadja. A testtől a gyönyört. A szerelem önmagáért való. a gyönyörért. Nem látja, nem érzi a másik embert.

Csalódás, vér, halál.

Ha rómeó és júlia nem hal meg, sírba viszi őket is a vánnyadt-feslett hétköznapi keserűség.

Szépség az összetartozásban van. Amikor két fél a másikat is látja. amikor két fél, mindkettő túllát. önmagán. szabadon szellem a testtel.

Az egyiknek igazolása a szerelemnek, amikor érzi, már nem kell a másik testnek, ahol csak a szellem, béke, nyugalom, semmi más, hatalom ez? Hazugság? Nem. két ember. Csupáncsak két különböző ember nem létezhet egytestben. Igazolni, ha kell, erőszakkal, amikor már nem kívánja a másik test, ha kell, öl érte, üt, ver, mint az, aki azt vele tette, amikor eljött. Egy másik szerelembe. Ugyanazzá vált, akivé az tette, aki annakelőtte őt ütötte, verte. Hasonult ahhoz, aki a lelke maga, amikor még nem tudta. Amikor még hitte, angyal lehet szabadon. Állat lett ő is, mint amikor még nem tudta, hogy létezhetnek angyalok. hogy angyalok nincsenek.

Becsap a test, amikor nagy szerelem. Amikor kicsi, más, szerelemnél erősebb, valami más, amikor nem éget, langyos, hideg, akkor a test örökké szeret. simogatás. Vékony, váll. A bőr érintése. Örökkévalóság.

Összetartozás.

A két fél nem érti egymást. Amelyik a testet akarja. A másik elemez. Mindent tudatosan adagol. A másik ezt hamisnak érzi. Egyre jobban ég a test, onnan, egyre erősebb a szerelme, a másik míg utasít, aztán végül teljes a tagadás. Innen. A test tagad. Amikor nagy szerelem, amikor érzi, már megvolt a nagy szerelem. Csak addig kíván, míg elér. A test, a szellem, innen is onnan is azonos.

Egyiké az ösztön hatalma, másiké a tudatosság. vonzzák egymást, aztán taszítás. idő kérdése. Egyik innen igazol, másik onnan. Nem érnek össze. Egyik zsarol, másik nyugalommal elvesz.élvez. a másik tudatlanságában nyer örömet.

Egyik uralkodik, szenved, másik szenved és uralkodik. Mindig más időben.

A szerelem végérvényesen kihűl. A nagy szerelem.

Egy különbség van csak. Az egyik könnyen keres, talál másik partnert. A szellem csapong. Miután kíváncsisága betelt, más után néz. Az áldozat szenved.

Birtokolni. Így vagy úgy, egyre megy.

Nő-férfi? Nő-nő? Fordítva?férfiak? –egyre megy. Bőrszín? Méret? Szépség? Rútság?

A probléma ami a szexualitást illeti, egy és ugyanaz. Testek. Semmi különbség, csak a környezet, a háttér. A külső. Belül minden ugyanaz.

(Bódis Kriszta, Falusi románc, meleg szerelem filmje kapcsán)

Végül, de ez most máskor, máshonnan, a Tanú film. sokszor jut eszembe. miért hatott olyan nagyon. Akkoriban, akár most. Nincs különbség. Igaznak, bolondnak, okosnak, butának lenni. Nem tudni valóságot, nyitva szemmel is csukva lenni. Önmagunknak. Mindig fény. Szárnyak nélkül szabadnak lenni. Emberből.

Vállalni szárnyak nélkül szárnyakat. nyitva lenni, zárva, magunknak.

rég volt, persze rég, most más világ.