-ni

évek óta először tudok sírni. nincs isten, csak amit mi teremtünk. visszavonultam. csend van. ha nem lenne ajtó ablak, egy dobozban lehetne élni.

hiába ha már minden előre írva

Tegnap este már felöltöztem, hogy ki az ajtón, irodalmi estre. Aztán a gépem csak nem renderelt. Nem akarta feltenni az anyagot. Már régen végeznie kellett volna, de semmi. A szokásos időn túl… negyedóra, fogmosás, szoknya, kabát fel, félóra, egész… hiába vártam. Aztán már kilenc, negyed tíz. Kabát le, sál is, csizma, vissza mind, amit levettem.

Szerelmesedni olyanba, ki minket is szeret

Szeretet, szerelem titka férfi-nőnek

Most értem csak miért is volt mindigis legkedvesebb mesém gyerekkorom óta a király és annak három lánya. Mindig az voltam, aki úgy szerette apját, mint sót az ételbe. De sosem igaz apámat képzeltem, mindig valaki idegen apát. Játszottam, mint gyerek a képzelettel. Azóta hiába nőttem fel, nem változott semmi. Pontosan tudtam, akkor is mint most, s ha nem volt is kitaláltam hozzá, ki az a másik lány, aki úgy mint cukrot. Nem volt nehéz, különben, cukros lányok mindigis voltak körülöttem. Aztán ezek is szépen kiegyenlítődtek, a mese megmaradt szép mesének, s dacára mi, mint ahogy én is, szeretnék sosem felnőni. Csak szenvedni, arctalan élni, elhagyott vidéken, hol senki nem ismer. Várni örökké az egyetlen pillanatra. De alkalom sosem lesz, mert az emberek nem szeretnek mesében élni. A valóságot, mit szintén teremtenek, akárcsak a kudarcot, inkább vállalják, büszkébbek, önhittebbek, mintsem mesében higgyenek. Kell az embereknek itt a földön, legyen kinek panaszkodni. Legyen miről panaszkodni. Az emberek nem szeretnek az égben élni. Így aztán a mese is csak mese lesz, s mi ugyancsak mesét teremthetünk magunknak. Földön, égben. Mindkettő csupán mese lesz.

Különbség, az egyik közben valósággal is belehal, mesében, égben, másik életerőt nyer. Minden pontosan előre van tervezve. Hogy az írás, mese, regény, szavak, hang, …erről talán majd egyszer.

Nem történt még, hogy földön igazság lett. Nincs igazság, csak a valóság. Minden visszatekintve kap jelentést.

Hogy történt egyszer.

S hogy majd ezek a szavak is mind valahol máshol, holnap, holnapután, 1000 évre, visszaköszönnek… már nem lesz értelme. Hallgatásnak, tekintetnek.

első est, az ismeretlen érintése

Írószövetség Büfé

megszerveztem életem első irodalmi estjét. 5 nő és két férfi. alkalom szülte, egy félreértésé, amit utólag is hálásan köszönök. röpke pillanat műve volt. megszállt egyetlen mozdulattal, és nem engedte el a kezem. valaki mégiscsak szeret engem. ha adta ezt az erőt. és ezeket az embereket.

…hamarosan folytatom

(remélem anyácskám apácskám, most már nem fogtok sírni. hogy mi történt velem. ezekben az utóbbi beírásokban.). meglehet, engem a halál is szeret. hogy nem hagy elpusztulni.

folyt. 1 nappal később

4 nő és két férfi csak énmiattam utazott, hogy itt lehessen egy felolvasó esten, mert hívtam. Volt ki csak ez okból maradt itt Pesten még egy napot. Azonban valami rejtélyes félreértés kapcsán, sors játéka, ember? ki tudja mi folytán, a moderátor ki meghívott egyazonidőben sokunkat erre a felolvasó estre, hűlt nyoma, nem volt ott. Minden más, olyan idegen, mindaddig míg sikerült időközben feloldódni. Azonban a kudarc csak nőtt és nőtt bennem hatalmasra, mígnem egyszercsak kipukkant. Ezt a kellemetlenséget próbálva kivédeni, pattant ki így ez ötlet fejemből, hogy akkor most csak rajtunk, bepótolni a felolvasóestet. Aztán ugyanilyen váratlan pattant máséból a legkézenfekvőbb, hogy akkor itt a büfé is hozzá. Büfés már épp elmenni készült, amikor bár csak félóra még, hogy maradhatnánk, mi több, maradtunk másfél órát, s lett est.

Beszélgetés, felolvasás. Kezdetleges, mint minden ami először. Mégis a fény olykor-olykor megvillan, erősebben vagy pislákol, ülve benne meg ártatlanság.

A mellékelt hangdokumentáció nyers, vágatlan. Minden vállalva benne, a szerencsétlenebb próbálkozás, megnyilatkozás is. Csupán annyiban cenzúráznám magam, hogy az elhangzottal ellentétben vagy egyetemben, így utólagosan is ölelkezve, semmi nem volt utóbbi másfél-2 évben sem leépítő. Bárhol fordultam is meg. Elhangzott dacára. Mindenből töltekezhettem, és sugároztam az elmúlt időkből. A kudarctömkelegeknek is dacára, amennyiben valóban felfogható így is. Ami történt, is mind csupán elgondolkodásra serkentett, tehát így is úgy hasznos. Hogy időnként szeretet volt-e amit annak érzékeltem vagy más, lecke, egyéb, ilyen-olyan emberi cselekedet, is mind ennek tudható. Hogy nem volt hiábavaló. Nem hiszem, hogy veszítettem volna, s ha igen, is csak így rendeltetett.

Szóval hangban nőirodalomról-férfiéról, rólunk, irodalmi fesztiválról, ICÁról, dokkról… főként versekről.

…itt ott feltűnően megcsillan tapasztalatlanságom, valami hallhatóan is látványos naivság, ezért ha így, mindenképpen elnézést.

És akkor mind itt sem ér véget, egy műteremlakásban az est folytatódik, s hogy semmi se lehessen folt nélkül, elkövettem azt a mulasztást, itt már nem rögzítettem. Igaz, mentségem, hogy hittem pusztán röpke időre maradok, aztán ez sem így lett. Pedig már igazán messzemúló filozófiai szárnypróbálgatásba emelkedve maradék szűkebb önmagunktól, még előzőeket is felülmúltuk.

Mégis úgy hiszem, egyszeri alkalom volt részemről. Csupán valami véletlen. Úgy gondolom, ilyen dolgok is csak egyszer történnek a magamfajta emberrel. Hiszen különben igen nehézkesen vagyok képes feloldódni, kinyílni emberekkel, közösségben. Különös alkalom, helyzetnek kell lenni, máskülönben kín, megerőltetés a szereplés. Nem merem hinni, hogy ez valami változás. Noha ha mégegyszer sikerülne, legalább így, és ilyen közvetlen, szívesen szereznék boldogságot máskor is bárkinek, magamat is beleértve.

költőnő

tegnap éjfélkor amikor megérkeztem, párom annyit mondott, költőnő. aztán beszélgettünk, hosszabban mint máskor, majd elaludtunk.

Valami szebb (II.vált)

Hiába az idő visszafordíthatatlan

ha így akarom

Minden mosoly egy tetem árnyéka

Csak ne világítaná a nap a szemekbe

nélkülünk ereszkedik le Hold

hogy van valami ami

megtart

mikor fejem nyugovóra térne

idő ami kimosott érzelmet

Hogy már nem vagyok kedves olyan szerethető

is csupán szükségszerű része

s hogy így is úgy

szerethető

Továbbmenni se szükségszerű

ha jelölve

azonban minden áthúzva

se rózsaszín se hús

csak ami festék

Por hamu tart életben

s hogy mért temetem magam?

a képek végül mind rózsaszínek

emberi kéz? sors?

ha viszont földről nézem

mit számít, Szerettem volna

Hát nézlek akkor most én

út -távolság közelség

szeretlek titeket. bocsássatok meg, hogy én csak írni szeretnék. minden ami volt, csak az út eleje. az sem számít, ki honnan számítja. volt, és van valahol egy út. követnem kell.

tegnap jó embereket ismertem meg. tanulságos volt. fontos, bizonyosságot kaphattam. szeretem a nyílt, önzetlen egyszerűséget. bonyolultan is. amikor minden mozdulat tiszta. áttetsző. ravaszság éppen pontosan mértékkel. amennyi játék.

csak az mozdulhat előre, akit igazán szeretnek. a szeretet cselekvés. minden ember vágya hogy szeressen és szeressék. minden ember szeretne repülni. szárnnyal, nélkül.

van aki formálható, és van aki formál. van aki egyszerűen csak van. formával, nélkül. a formált pedig eleve adott, ez örvend legnagyobb népszerűségnek.

na jó, talán ki kellene menni kicsit mozogni. csak ne lennék ilyen makacs. tűrni szenvedélyem.