aztán dicséretet kap, te biztos a mennyországba jutsz, annyi jó
cselekedeted van, mire megszólal, különben alig hall, szinte csak
szájról olvas, hogy inkább a pokolba szeretne, ott meleg van. s szeme
csillog dugva mosolyán. nevettem, de hátul, macival kettesben kiálltam a
mennyország mellett. maci nevetett. de a templomban amikor békességért
fogták meg fenn titokban kezünk, ő is kezébe vette az enyémet. így
üldögéltünk. később mind a ketten nevettünk. aztán estére megint
összevitatkoztunk, reggelre megint nevettünk.
aztán dicséretet kap, te biztos a mennyországba jutsz, annyi jó cselekedeted van, mire megszólal, különben alig hall, szinte csak szájról olvas, hogy inkább a pokolba szeretne, ott meleg van. s szeme csillog dugva mosolyán. nevettem, de hátul, macival kettesben kiálltam a mennyország mellett. maci nevetett. de a templomban amikor békességért fogták meg fenn titokban kezünk, ő is kezébe vette az enyémet. így üldögéltünk. később mind a ketten nevettünk. aztán estére megint összevitatkoztunk, reggelre megint nevettünk.
viszont a rózsaszín nyúl sokáig tartotta magát. 1996–2009. 13 év. érdekes, meséből is éppen ennyi lett. minden évre egy mese (mindennap helyett). különös távlatok. és mennyi rajz. igaz, időnként van hogy utóbbi időben belilul. árnyalatnyi különbség, lényeg nem sokban változva. azért ha egészen pontos akarnék lenni, 12 + 1 mese. mindösszesen 12 év. a ráadás? hogy átvezessen a következő jelenbe. mindegyik könyvem az utolsó írással átvezet egy másik, az elkövetkező időbe. azonban előfordul, hogy az előszó is, utószó is megkettőződik. van hogy egyik. aztán egyik se.
néha van olyan halovány érzésem, visszafejlődöm. aztán mégis csak annak tudom be, változnak rajtam is az idők. 1991-92. hogy kiszínesedtem azóta... milyen könnyed, milyen egyszerű, milyen abszurd is volt akkoriban ez az első egy példányos verseskötetem. na jó, voltak ennél extrábbak. a legemlékezetesebbet eső vitte magával. egy ház volt. egy versekkel-szövegekkel-rajzokból összeállított papírház. mire felébredtem, csupán elázott nyomai maradtak.
ezt a könyvet azonban egy olyan programmal állítottam össze, majd egyenként nyomtattam, amiről emberfia sem hallott. réges-régi program. ma már semmire nem jó. azokból az idők... a napokban találtam meg, egészen véletlenül, már teljes feledésben aludta réges-régi álmát. éppencsak útban, sehogy se sikerült betolnom a krokimappát a dobozba, hiába erőltetem, s mi volt, amibe megakadt, kénytelen voltam kihúzni. hát ez a szürke vékony kötet. elgondolkodtam. hasonlóképp akadtam ma szintén véletlenül kutakodva régi, beporosodott flopilemezek között a korcsolyázó kislányra is. egyáltalán nem emlékeztem erre a forgatókönyvre, nem is találtam meg a teljes anyagot belőle. 22,23,24,25…ilyen kockákra találtam. hogy sose véletlen semmi, akármikor is legyen az.
a könyvet eredeti állapotában teszem fel, őrizve az emléket.
a másik amit őrzök, a zöld baba sorozatom. szitanyomatok 1995-ből. jut eszembe ez is. képzőművészeti főiskolán a legkritikusabb, egyben életem egyik legkegyetlenebb időszakában, pontosabban a legutolsó napon (de mindenképpen legutolsók egyike) az andrássy épület sötét falai között azért lettem elmarasztalva, mert a szürke-fehér-fekete figuráim kizöldültek. meg volt egy installációm is kiállítva, babák narancsokkal. hogyan is történt, hogy az utóbbi időben, 2000-es évek végén újra zöldben találom magam, egészen különös. egyelőre nem keresem a választ.
jut eszembe, most már valóban utószor, a díjat viszont horvátországban egy egészen színes szitanyomatomért kaptam... különös. egészen egészen különös... észrevétel
Azért tanulunk, hogy legyen mit felejteni. Amikor kezünkbe vesszük a tollat, szabadok lehessünk. Eltűnik minden súly, sallang, ami addig egymásra épült. Eljuthassunk a nullára. Arra a pontra, amikor már semmi nem érvényes, azaz éppen hogy minden máshogy érvényes, mint annak előtte. Miközben minden érték ami addig, megmarad értéknek.
Becsey Zsuzsa, 1969, képző- és médiaművész, rajzfilmkészítő, író, könyvszerkesztő, tanár. Diplomáit a Magyar Képzőművészeti Főiskola képgrafika-, intermédia- és tanár szakán, majd az Iparművészeti Egyetem animáció szakán mint mesterfokozatú vizuális kommunikációs tervező, valamint az ELTE BTK mozgókép- és médiakultúra tanár- és szakirányú továbbképzési (szakképzettség irányultságú) szakán szerezte. Hallgatója volt különböző irodalmi műhelyeknek, szemináriumoknak, íróiskoláknak, úgy mint ELTE bölcsészkar magyar és esztétika szak, DOKK, JAK, Magyar Író Akadémia és mások. OKJ-s tanfolyamokon végzett tanulmányai: kiadványszerkesztő, angol nyelv, ECDL. Számos csoportos- és egyéni kiállításon szerepelt, néhány díj-(Barcsay, Magyar Narancs, Kortárs Múzeum) és alkotói ösztöndíjban részesült, egypár filmjét bemutatták, utóbbi időben könyveket ír és rajzol. Különböző művészeti műfajok jellemzőinek kutatásán, látszólag eltérő rétegek egymásra csúsztatásán, egymáshoz kapcsolódásán, illetve határaik egybemosásán, fellazításán, összefonódásán munkálkodik. Ösztönös alkotó, nem tartozik egyetlen csoporthoz sem. A sors magára hagyta, nem hordozza tenyerén. Munkáit jórészt saját erőből készíti és próbálja eljuttatni a néző- és olvasóközönségig. Támogatója, komoly terjesztője nincs.
--------------------------
Ülök, odajön,
képzelem odahívom,
békítően érintem karját, mint aki
már csak távolból.
Ő áll, szembe,
két karral asztalnak kissé előredőlve
mint aki még épp, de már.
Ujjaimmal játszom,
tenyerembe rajzolok,
hirtelen nőnek ki
fák elhagyott tenger....