Feketén-fehéren, nő-férfi, nők?férfik? vagy egyszerűen csak ember

(gyermeked elhagy)

…

Hát igen. Szerettem ezt a gyermeket. Benne volt minden tisztaság.

Ö még beszélne, tudja, mi a valóság. Pontosan érzi a dolgokat. Ki tudna emelni, még lenne valami, ami benn maradt. Elment.

Megérezte, hogy áldozat én lettem, aztán kért, kért, hogy vissza. Őérte, nem miattam tettem. Miután törölve, csak egy nyom, a halál folt, kért. Érezte, hogy nem lehet, hogy én legyek áldozat. Az áldozatot szeretik az emberek. Hát visszafordítottam. Mindig magam ellen. Nincs kiút. Szeressék az emberek. Mi vagyok? csak egy folt, mi elveszett.

A gyermek elhagyott.

Hogy ki bőrére ment a játék. Csak azt éreztem, taposnak. Nem tudom már, én éreztem, vagy a gyermek. Melyikünk volt.

Nem a ruha a lényeg. Az emberek úgy járnak, ahogy jólesik. és miért ne lehetnének szépek, rútak, ha úgy tetszik. De az én bőröm, azt ne vigye senki vásárba. Vigye, vigye, úgyis magam lököm ki a kutyáknak. Eltűntek angyalok.

Valami más, egyéb.

Nagy szerelmek sorsa. Nagy beteljesült, majd lealjasult szerelmeké. Halál, elválás. Mindig féltem a nagy beteljesült szerelmektől. Amikor volt, egyszer, porba tiport, életemre nyomorított.

Szerelem.

Egyik a testet, másik a szellemet akarja. egyik nyughatatlan, a test, csakis a test egyetlen igazolás, becsületsértés, ha azt a szerelem tőle megtagadja. A testtől a gyönyört. A szerelem önmagáért való. a gyönyörért. Nem látja, nem érzi a másik embert.

Csalódás, vér, halál.

Ha rómeó és júlia nem hal meg, sírba viszi őket is a vánnyadt-feslett hétköznapi keserűség.

Szépség az összetartozásban van. Amikor két fél a másikat is látja. amikor két fél, mindkettő túllát. önmagán. szabadon szellem a testtel.

Az egyiknek igazolása a szerelemnek, amikor érzi, már nem kell a másik testnek, ahol csak a szellem, béke, nyugalom, semmi más, hatalom ez? Hazugság? Nem. két ember. Csupáncsak két különböző ember nem létezhet egytestben. Igazolni, ha kell, erőszakkal, amikor már nem kívánja a másik test, ha kell, öl érte, üt, ver, mint az, aki azt vele tette, amikor eljött. Egy másik szerelembe. Ugyanazzá vált, akivé az tette, aki annakelőtte őt ütötte, verte. Hasonult ahhoz, aki a lelke maga, amikor még nem tudta. Amikor még hitte, angyal lehet szabadon. Állat lett ő is, mint amikor még nem tudta, hogy létezhetnek angyalok. hogy angyalok nincsenek.

Becsap a test, amikor nagy szerelem. Amikor kicsi, más, szerelemnél erősebb, valami más, amikor nem éget, langyos, hideg, akkor a test örökké szeret. simogatás. Vékony, váll. A bőr érintése. Örökkévalóság.

Összetartozás.

A két fél nem érti egymást. Amelyik a testet akarja. A másik elemez. Mindent tudatosan adagol. A másik ezt hamisnak érzi. Egyre jobban ég a test, onnan, egyre erősebb a szerelme, a másik míg utasít, aztán végül teljes a tagadás. Innen. A test tagad. Amikor nagy szerelem, amikor érzi, már megvolt a nagy szerelem. Csak addig kíván, míg elér. A test, a szellem, innen is onnan is azonos.

Egyiké az ösztön hatalma, másiké a tudatosság. vonzzák egymást, aztán taszítás. idő kérdése. Egyik innen igazol, másik onnan. Nem érnek össze. Egyik zsarol, másik nyugalommal elvesz.élvez. a másik tudatlanságában nyer örömet.

Egyik uralkodik, szenved, másik szenved és uralkodik. Mindig más időben.

A szerelem végérvényesen kihűl. A nagy szerelem.

Egy különbség van csak. Az egyik könnyen keres, talál másik partnert. A szellem csapong. Miután kíváncsisága betelt, más után néz. Az áldozat szenved.

Birtokolni. Így vagy úgy, egyre megy.

Nő-férfi? Nő-nő? Fordítva?férfiak? –egyre megy. Bőrszín? Méret? Szépség? Rútság?

A probléma ami a szexualitást illeti, egy és ugyanaz. Testek. Semmi különbség, csak a környezet, a háttér. A külső. Belül minden ugyanaz.

(Bódis Kriszta, Falusi románc, meleg szerelem filmje kapcsán)

Végül, de ez most máskor, máshonnan, a Tanú film. sokszor jut eszembe. miért hatott olyan nagyon. Akkoriban, akár most. Nincs különbség. Igaznak, bolondnak, okosnak, butának lenni. Nem tudni valóságot, nyitva szemmel is csukva lenni. Önmagunknak. Mindig fény. Szárnyak nélkül szabadnak lenni. Emberből.

Vállalni szárnyak nélkül szárnyakat. nyitva lenni, zárva, magunknak.

rég volt, persze rég, most más világ.

legyen valami más

Elnézem az utóbbi bejegyzést itt, kintről, eltávolodva, különösen furcsának találom, hogy ezek is belőlem. Mindenképpen csupán írásoknak vehetők, de semmiképpen nem szabad egyoldalú nézőpontból tekinteni. Egyszerűen csak a szokottnál mélyebben lemegy tudatalattiba, hogy egy nyugodtabb, hétköznapibb állapotban szinte magamra sem ismerek. Viszont tény, hogy valóban egészen mélyen lehettem, lehetek, amikor abból a burokból feltörnek ezek a gyermeki fájdalmak. Először is, az emberekkel egészen normális vagyok a hétköznapi életben, semmi különbség, lehetnék éppenséggel akármelyik másik ember. És ez nőkre csakúgy vonatkozik, mint férfiakra. Persze ez is változó, van hogy könnyebben megnyílok, van hogy nehezebben, vagy egyáltalán nem. Környezettől is függ. Talán előfordul, hogy nőkkel természetesebben, vagy inkább úgy mondanám, kicsit más. De ez sem ennyire elhatárolható. Természetesen akik ismernek, és nem csak az írásaimat, azok pontosan tudják. Tény, hogy néha sikerül olyannyira mélyre menni, és ez mostanában gyakori, igaz, a zavarosabb, vagy inkább beavatottabb, mondhatnám azt is túlságosan is letisztult állapotok íráskényszerre serkentése hatására, annyira, hogy olykor éjszakánként, hajnalokra szövegekre ébredek. De még ez sem olyan különös, persze vannak megmagyarázhatatlan tények, valóban jelek, esetek, történések, üzenetek, szövegek, melyek önbeteljesítőek, akár máshonnan, kívülről, akár a sajátjaim, és mások, környezetem ütköztetésében. De hát ezeket is lehet egészen normálisan kezelni. Tehát mindenképpen azt gondolom, vannak olyan hatások, melyek képesek kifordítani a hétköznapi józanságból, egyensúlyból. Mégis, ha máshonnan nézem ezt az egyensúlyt, mindenképpen szükség van a tisztulási folyamatokra, mélypontokra, a lelki békesség újra és újra visszatalálásához.
bár az is tény, mostanában mintha már nem kívánnék lenni sehol sem. csupán megszokásból teszem a dolgokat, kezem, szemem, agyam mozdul rá, de már nincs az a láng. idővel majd már semmi se lesz. a befele mosolyom is eltűnik.

legyen ez a kezdet az élet értelme.

megloplak tagadlak nevetségessé teszlek
(szeretlek)

csurognak a szárnyak a szuroktól.
(én is szeretlek)

---------------------------------------
mindenki mindenkit szeret. nagy család vagyunk.

sosem volt eszem a ravaszsághoz, taktikához. mindenhonnan kilógtam. idegesítette az embereket, hogy tükröződtek a szemeimben. de okosak voltak. mindig kijátsztak. a nőket pedig nem szerettem. csodáltam olykor, elnéztem, nézegettem a szépséget. igaz, némelyiket megszerettem. távolról. mindig csak távolról. nem, nem, nem, tévedés. volt hogy megéreztem a jóságot. ilyenkor viszont tudtam szeretni.

azonban magam hagytam, hogy kedvükre tegyék velem játékuk. kíváncsi voltam, meddig mennek. mindig, mindig többet akartam tudni. behunytam ilyenkor a szemem, ne lássam, mert látni nem bírtam. saját halálom. de én voltam. mindig magam feküdtem a szélnek. a szenvedést csak halottként. testem gyenge, különben sem bírná.

egyetlen dolgot nem viselek, ha hallgatásra kényszerítenek. a csendeket csak én idézhetem, amikor eljön az idő. a jel. ez csak akkor jön el, amikor tisztulás. addig marad a sötétség. hogy lesz-e tisztulás. de a rácsnak akkor is maradni kell. ritka, amikor lehull. a rácsok valahogy mindig újra nőnek.
-----------------------------
a finom ebédet tartom. tegnapról. tartani fogom. erre hűséget esküdtem. akkor is, ha vér folyik az edényből. saját vérem. meg kell tartanom. hiszen magam ízesítettem. legalábbis szemernyi fűszerrel. sóval. abból is csipetnyi. a nagy dolgokat mindig mások végzik.
-------------------------------------------------------------------------------------
a többi? egy szebb világ? hogy eljöhet még egy szebb világ? a szebb világok nálam nem nyílnak. szemfényvesztés, amikor előttem.

túl bátor. túl naiv. túl sokat tud. túl sokat lát. ebből csak bajunk lehet. túl önkéntes. túl önérzetes. nem kell nekünk. fordítsunk inkább egyet a keréken. úgy is kerek, majd nem fog látszani.
el kell hallgattatni. 1993...1995. aztán csak falak. falak mindenütt. sehol egyetlen rés.

fokozatosan adagoljuk, hogy ne tűnjön fel. vigyázni kell tiszta ruháinkra. de úgy, hogy mindegyikbe belehaljon. többszörös halált akarok. hogy sose haljon meg. meg ne születhessen ember képében. ne tudjon beszélni. ne tudjon írni. újraszületni embernek csak ember képében lehet. nem születhet másik életében állatnak, növénynek. nem születhet pl. macska képében.
a lények csak mind magasabbrendű lény képében születhetnek újra. hogy miért olyan szép az állatok bőre, tolla, természetszerűen, amikor az emberé rút, csak maszkkal, ruhákkal, díszekkel, gyöngyökkel éri el ezt a szépséget. gyönyörök. az ember hazudik. az embernek folyamatosan hazudnia kell, mert környezete, hiúsága, mellyel összefonódott, ezt kívánja.
nem akarok ember képében újraszületni.
-------------------------------------------
amikor kinyitottam a szemem, már csak a második sor jutott eszembe:

...
tollamra éket eresztett

az emberek, ha élni akarnak, jól élni, hazudniuk kell. kifelé mindenképpen páncélt ereszteni. ha ember maradnék, és én is jót akarnék, mindenképpen nekem is viselnem kellene ezt a páncélt. de én szabadon szeretnék élni. meztelenül, mint ott azon a sziklán, amikor a fák, napfény. paradicsom. mondtam mackónak. a civilizáció eltévesztett pontján.
de én nem vagyok madár. ember képében nem élhetek szárnyakkal ék nélkül. melyek leszorítják ezeket a szárnyakat. akkor is kinyitom szárnyaimat, amikor hallgatni, hazudni kellene.
mindenhol szárnyakat nyitnék, ahol csak föld. nem akarom a kapukat állandóan nyitni-csukni. hogy idáig föld, innen a szabadság. a kaputól innen mezítláb, onnan cipő, öltöny.
egyáltalán nem szeretem a kapukat. nem, nem, tartani a kapukat erősen. láthatatlannak lenni. akkor is amikor látszom. emberek között embernek.
---------------------------------------------------
a naplóból pedig azért nem törölhettem, mert akkor többé sosem írhattam volna. akkor magam is hazudtam volna. mint az emberek. akik jól élni szeretnének, hogy szeressék. az emberek önmagukat szeretik viszontlátni. másokban. a tükröt nem szeretik. hiszen ők is takaróznak. ruhákkal. az emberek szeretik a ruhákat. szépnek lenni. rútnak lenni, szépnek látszani. a napló szent. minden ami a tükörben, vissza kell tükröződnie. amíg élek. emberből. semmi nem törölhető. amihez nincs jel. égi jel. tisztulás. a földön megbilincselhetnek. megszégyeníthetnek. eltörölhetnek. kivájhatják a szemeim. amik már nincsenek. élet az nincs bennem. csak a puszta szárnyak maradtak. lekötve, szorítva. magam ellen. de tartom magam. a rácsok mögött. aminek el kell jönnie, eljön, ha nem jön el.

igen, igen, szeretlek. bocsáss meg. hogy nem ereszthetlek el.

nem lehet továbblépni. valamikor később, április 8

1x1 játékban is játék?

142.

2009.04.04 08:25 ip: 78.97.209.*	Máté Angi: re: valami régről
Válasz erre Előzmény	Nyulacska, miyen nyelvmítoszt írtál, ide. Nem volt Bögözben sok nyelv- egyedül a rendőr volt román,szegény- az ott Udvarhelyszék. Csak amikor írok, ilyeneket írok, én nem tudom, miért. A mate csak lustaságból nem máté. Pisolyogtam, egyet, az angi nyelv találgatásán, és örültem, hogy rátaláltál a mesékre. szeretettel

Dátum: 2009. április 4., szombat, 08:52:59 Feladó: Mate Angela Címzett: Becsey Zsuzsa Tárgy: Re: Re: Re: Re: Re: Láncszemek kiállítás meghívó Nyulacska, júliustól Pesten fogok élni, Dorkával és egy emberrel, aki szeret minket, akkor majd látni, hallani szeretnélek. Ugye, találkozunk? szeretettel Angi Amúgy, a hivatalos nevem tényleg Chitar Angelica,(Dorka lányom apja után lettem Máté, aztán válás után is hagytam, maradjon) mert anyámnak román férje volt, Vajdahunyad mellett éltek, tekerték a sorompót.. Mivel én nem a román ember gyermekeként születtem- szász apám volt, sose láttam, nem tudom él-e, ki az- visszakergetett- ez a román ember- anyámat és engem- a pár napos csecsemőt- Bögözbe, Mamóhoz. Fél év múlva anyám meghalt méhrákban. Így maradtam nagyanyámmal, ott, abban a faluban, ahol csupa magyarok vannak, az tiszta székelység. Azt hiszem, csak a lelkemben vannak soknyelveim, a furcsáim. Tényleg nem tudom, miért írok így. Angelika ölelés

egyszer le, egyszer fel, a szerző (máté angi) közreműködésével, 2009.04.07

legyen akkor valami rég, ami új, máté angi

Mivel nyulacska néven íródott, hadd legyen itt is. idehozom a dokk fórum oldalról.

nyulacska: valami régről

Ma valahogy úgy esett, beleolvasgattalak itt-ott. Nagyon sok gratula! Hiszen te rengeteget írsz. itt is, ott is látni. Máté Angi mesél. Prózában, főleg prózában…versben. Kacsalábon forog a vár. Forog-forog, a csapot míg el se zárja. Nem kell megálljon, na nem, hogy ki is? most akkor hol is? mi is? én ki ? te ki? hányan vagyunk akkor most? Mind egyszemélyben… itt nincs ilyen bökkenő. Vagyok és kész. Jó az, ha az ember szállhat. Amikor a föld se állítja. Isten se. Te leszel a világirodalom meséje. Az a mese, ami rajzban réberé. nincs mese, andersen meghalt. Szokta mackó mondani. De ő nem mamó. Na világ, világ, itt se. kívánom, fordítsanak le vagy ezer nyelvre!ha tudnak:) azért megvallom, mindig is azt hittem, te valóban nem beszél magyar. Hogy ez a nyelv, ami mesékből, napló, vers… mind a származás helyről, ahova születtél, ottan ugye román, magyar, német, vegyes más, és ez leginkább ott marad úgy, keverve, ahol kicsi falu, s ahol találkozik mindennek a széle. Úgy értem, ott marad meg úgy, egyhelyben. Ahova civilizáció se. De ezt csak azok tudjuk, akik éltünk már faluban. Kicsi faluban, vagy járogattunk, mint nagyszülőknél, olyan hasonló, másmilyen kicsi faluban. Ahol soknyelv. Mindig azt képzeltem, te felnőni kicsi falu. Ahol mindenféle ember kotyvasz-nyelv. Hogy a virágnyelved is onnan. Lehet, sőt nagyon is meglehet, hogy én csak képzelni mindezt, de az való, mindvégig így élt bennem. Aztán kíváncsi is voltam, mert ugye mégiscsak Kolozsvár, végül, hogy akkor az nem lehet. Angi jól is tudni beszél. Hiszen már akkoriban, ahogy egy leány elkerül város, ilyen nagy város, Kolozsvár, az is régen, ha Kolozsvár, úgy bizony akkor mindenféle iskola, és a mamónyelv is csak a gyermekkorból. Hogy angi igenis tud beszélni rendes is. na viccelődöm, de való igaz, ilyen gondolatokkal voltam, s hogy elkapnám már egyszer angit interjún, tud-e beszélni. szóval hogy ugye angi, az én fejemben mate angela-ból származik (az angi bece), az ugye tudnivaló, legalábbis ebből a levezetésből, román származás. Azért is tudok ilyesmit, mert nálunk a családban is egyik testvér részről keveredett minden. A nevekkel is. a többnyelvűséggel is. vagy amikor a gyermek úgy születik, hogy mindjárt két nyelven beszélnek vele egyszerre. aztán a neve is könnyen lesz egyikből másik. Csak úgy összevegyülnek a dolgok nálunkfelé, azokból az időkben. Azaz amikor román is magyar is. vegyesítették, volt egy idő, amikor a magyart is románul kellett. Volt amiket le tudtak fordítani az anyakönyvbe, volt amit nem. sokan adtak olyat aztán, amit nem. de fordítva is. volt aki románból magyar. De még ez se semmi, nem mindegy hol élt, született meg az ember. Mert ha kicsi falu, ott az ember neve is folyton változott, ilyenből olyan. De hol város, ilyen nagy-olyan iskolák, nem csináltak meg mindent az emberrel. Ott akárhogy is, túlságosan is előtérben volt az ember. Nálunk város, sepsiszentgyörgy, ugye ha kisebb is, mint a nagyok, nagyobbak, de mégis csak város volt, ebbe most nem is megyek bele. De a kicsi falu, az eldugott, vagy a tanyaszél, az megint más. Sokszor elgondolom, igaz-e, mert ezt is csak úgy érzem, hogy van ahol nem írsz ékezetet, mate, írod, ez alátámasztaná, amiket okoskodtam, hogy valójában nem máté. Ami magyarosított lenne. Szóval ilyesmik. Sokféle minden gondolat. Aztán mindenféle keveredés, ki tudja-e honnan, még alátámasztja a meséid is, hogy csakúgy egyik kosárból a másikba. Figyeltem azt is, kik beszélnek körülötted. Hogy a bácsik, nénik, mit beszélnek. Ez is alátámasztja nálam felől, innen nézve, megérzésem. Mindenesetre ezekből a megannyi keveredésből, magyar-román-mindenféle ami van arrafelé… lett angi nyelv. Nekem valahogy így állt össze.

Mindig szerettem eljátszogatni az eredettel, amikor valami olyan, amit ki kell találni. Hát csak most is eljátszadoztam… kicsikét itt voltam, na. Csupáncsak ez történt.

Gratula! A soknyelvet tartom! Tessenek csak fordítani:)) nos, mi akik hellyel-közzel, de valahol innen indultunk,

(na jó, a nyuszimesék, versek is régen, milyen nagyon régen, de ott akkor nem jó időben, éppen minden akkor a legrosszabb időben... és azért a fiók az ugye más)

ugyan utánam indult a naplód, de amíg én csak indultam, toporogtam, eltévedtem, folyton mindenhol csak tévedeztem, minden akadálynál megálltam, piros lámpa? Haj!! De féltem, lábaimba is botoltam, te egyszer csak beálltál, volt egy pillanat, és aztán innen csak mentél. Téged aztán semmi nem zökkentett ki. hogy mi vezetett, csak te tudod. De ehhez nagyon erősnek kell lenni. Minden, mindennél erősebb. És jó helyen lenni. Mindig mindenhol a legmegfelelőbb helyen. És csak ott, ahol megfelelő helyen. Hogy semmi pillanat se vesszen. hiába. gratula!

azért a rébert hagyjuk ki. ebből az óriáskerékből. szóval húzzuk. jellemző, hogy titokban valahol mindig magamat is szövögetem. túl, óperenciás tengeren. valahol égben. a te meséid, ha tekervényes is, csűrve-csavarintva, meg-megforgatva, mégiscsak lábon jár. értem, földön. na itt se, csak ez nem hagyott nyugodni.

azért az jó, ha azok leszünk végül, akiket szeretnénk.

rózsakert a gyermekkorból

Hogy lehet hogy az ember egyszerre gyűlöl és szeret. Kettős identitásom van. Azt mondta egy különös ember különös helyzetben. És hogy ezzel nagyon nehéz lehet élni. És hogy ritka. Mondtam, igen. Pontosan érzékeli, nagyon nehéz. Azt már ki sem mondtam, több is van.

Amikor az itteni és az otthoni dolgok összemosódtak. Amikor ki mertem mondani ami fáj. Itt. Hogy mi az, ami itt nagyon fáj. Akkor tette ezt a megjegyzést.

Különben meg nem szoktam semmit direkt kimondani. Olyankor rettenetesen szenvedek. Ha ki kell mondani. Amikor kényszerítenek. Amikor vezetnek. Rávezetnek.

Mindig egyszerre látni a dolgok felszínét és fonákját. Egyszerre tagadni és elfogadni. Egyszerre félteni magamban a nőt, de amikor nőiesnek érzem magam, azonnal ott terem a gyermek, és összetör. Átlát rajtam, és mindig sikerül bebizonyítania, hogy gyermek vagyok. A gyermek minden apró hibát meglát. Semmit nem lehet előle takarni. Nő és a gyermek állandó harca. A nőnek, nőiességnek egyedüli ereje szépsége. Ez a szépség az, ami megfoghatatlan. Minden nő tud szép lenni, ha

akar. Olyankor, amikor a napsugár érinti. Egészen tudatlan. Napsugár nélkül nehéz szépnek lenni. Ez belső fény, lehet szenvedésből, vagy szerelemből. A kettő valahol úgyis összefut. De az igazi szenvedés más. Olyankor már ölni sem tud az ember.

A harcias nő, férfi. Most nem erről az erényről beszélek. Ez valami más, szükség. Hiányt pótol, például a szépséget. De a harcias nő is szép. Vannak pillanatok, amikor a harcias nő nagyon szép. De ez nem az a pillanat, amikor harcol. Ez olyankor van, amikor néz. Megérint. Minden harcias nő, amikor megérint, álomszerű lénnyé válik.

...

Hogy kinyújtsa kezét most az, akiért tettem én annakidején, amikor kért. Most, amikor szükség kívánja.

Ideje, hogy én is kérjek az embere

ktől. P

é

ldául, hogy elmaradásaikat törlesszék. Mackó szokott ugrasztani, már megint nem mertem kérni. Csak igazán kü

lönös helyzetekben merek, ez is csak amikor nincs tét. Amikor csak játék. Amikor van, és amikor járna, sosem vagy csak nehezen esik meg.

Kedves R, nagyon sokszor jutsz eszembe. Hogy olyan jó voltál, annyira különös volt az a beszélgetés, annyi fájdalom és szépség. Mélység. És én azon a napon annyira össze-vissza voltam, azon a kora reggelen, hogy elfelejtettem a könyvet dedikálni. Fáj, szinte mindennap eszembe jut. Képzeletben sokszor megteszem. Talán még jóvá lehet tenni. Talán megvár még egyszer az a könyv.

Beírni mackó titkát egyszer. Elmondani. Nem lehet. De valahol. Valahogyan álruhában.

Különös, hogy a munkanélküli irodán az a lány, nő, hogy hasonlít rád. Első pillanattól rád emlékeztet, mozdulatai, vékony, magas, többször nadrágban, de néha szoknyában is. Ma különösen szép blúz volt rajta. Ruha is meg blúz is, de rövid, ami nadrághoz. Olyan amit nagyon szeretek. Szerényen, de kedvesen illett termetéhez, jelleméhez, arcához. Lenge, barna virágokkal és geometriai díszítő motívumokkal, nagyobb-kisebb formákkal. Rövid ujj, talán valami szegélycsipke, igazán visszafogott, fehér és sötét barna minták. Egy mozdulatnál búcsúzáskor pillanatra rajta feledtem tekintetem. Hogy elölről is jobban láthassam, inkább csak emlékbe. Felül mellén húzott, apró lapos mellek, kissé íves háta, mintha aprónyit görbén járna. Inkább csak úgy tűnik. Sosem jár feszesen. Értem, hátravetett vállakkal. Ettől van benne valami megnevezhetetlen szépség. Mosolygott, én inkább voltam szomorú, de azért lefoglalt az utolsó helyszíni jelenlét.

Szép volt az arca. Néha szoktalak téged is ilyennek látni. Hosszú haja van, általában, igen, azt hiszem kibontva hordja, de mindig füle mögé igazítja, hogy ne zavarja. Ettől kicsit hivatalos, de éppen annyira, amitől még szép. Igen, talán azért, mert mindig csak egyfelől tolja hátra, mint aki akarja is meg nem is. Mindig egyszerűen öltözik. Van amikor nem különösen szép, de akkor is szép. Annak látom.

Valójában az a legnagyobb probléma, iszonyúan félek az emberektől. Belehalok, ha valaki megszólít. Rettegek, ha a telefon is csöng, aztán megnyugszom, amikor mackó. Valósággal hatalmas súly esik le testemről. Különben igen ritka, amikor más hív. Valószínű, a félelmem. Miközben mindig arra vágyom, kellemesen, szórakoztatóan elbeszélgethessek az emberekkel. Már megint ez a kettősség. Van, hogy rendben történik minden, ahogy képzeltem. Amikor ilyen beszélgetés. Olyankor megnyugszom.

Ennyi félelemmel mit is kezdhet az ember magával.

Úgy adódott, ma megint nem az éjszakai teleírt lapokból lett naplóbejegyzés.

-------------------------------------------------------------------------------

Keresztanyám,

fogadja őszinte részvétem Keresztapám halálának gyászában.

Emléke maradjon áldott.

Gondoljunk mindarra, ami szép volt,

s az isten is megbocsát.

Lelke találjon békére.

Üdvözlettel,

Becsey Zsuzsa

Budapest, 2009. április 3

(halála bekövetkezte 2009. 04. 02 hajnal)

5+1 szereplős drámajelenet: A Napernyő