legyen akkor valami rég, ami új, máté angi

Mivel nyulacska néven íródott, hadd legyen itt is. idehozom a dokk fórum oldalról.

nyulacska: valami régről

Ma valahogy úgy esett, beleolvasgattalak itt-ott. Nagyon sok gratula! Hiszen te rengeteget írsz. itt is, ott is látni. Máté Angi mesél. Prózában, főleg prózában…versben. Kacsalábon forog a vár. Forog-forog, a csapot míg el se zárja. Nem kell megálljon, na nem, hogy ki is? most akkor hol is? mi is? én ki ? te ki? hányan vagyunk akkor most? Mind egyszemélyben… itt nincs ilyen bökkenő. Vagyok és kész. Jó az, ha az ember szállhat. Amikor a föld se állítja. Isten se. Te leszel a világirodalom meséje. Az a mese, ami rajzban réberé. nincs mese, andersen meghalt. Szokta mackó mondani. De ő nem mamó. Na világ, világ, itt se. kívánom, fordítsanak le vagy ezer nyelvre!ha tudnak:) azért megvallom, mindig is azt hittem, te valóban nem beszél magyar. Hogy ez a nyelv, ami mesékből, napló, vers… mind a származás helyről, ahova születtél, ottan ugye román, magyar, német, vegyes más, és ez leginkább ott marad úgy, keverve, ahol kicsi falu, s ahol találkozik mindennek a széle. Úgy értem, ott marad meg úgy, egyhelyben. Ahova civilizáció se. De ezt csak azok tudjuk, akik éltünk már faluban. Kicsi faluban, vagy járogattunk, mint nagyszülőknél, olyan hasonló, másmilyen kicsi faluban. Ahol soknyelv. Mindig azt képzeltem, te felnőni kicsi falu. Ahol mindenféle ember kotyvasz-nyelv. Hogy a virágnyelved is onnan. Lehet, sőt nagyon is meglehet, hogy én csak képzelni mindezt, de az való, mindvégig így élt bennem. Aztán kíváncsi is voltam, mert ugye mégiscsak Kolozsvár, végül, hogy akkor az nem lehet. Angi jól is tudni beszél. Hiszen már akkoriban, ahogy egy leány elkerül város, ilyen nagy város, Kolozsvár, az is régen, ha Kolozsvár, úgy bizony akkor mindenféle iskola, és a mamónyelv is csak a gyermekkorból. Hogy angi igenis tud beszélni rendes is. na viccelődöm, de való igaz, ilyen gondolatokkal voltam, s hogy elkapnám már egyszer angit interjún, tud-e beszélni. szóval hogy ugye angi, az én fejemben mate angela-ból származik (az angi bece), az ugye tudnivaló, legalábbis ebből a levezetésből, román származás. Azért is tudok ilyesmit, mert nálunk a családban is egyik testvér részről keveredett minden. A nevekkel is. a többnyelvűséggel is. vagy amikor a gyermek úgy születik, hogy mindjárt két nyelven beszélnek vele egyszerre. aztán a neve is könnyen lesz egyikből másik. Csak úgy összevegyülnek a dolgok nálunkfelé, azokból az időkben. Azaz amikor román is magyar is. vegyesítették, volt egy idő, amikor a magyart is románul kellett. Volt amiket le tudtak fordítani az anyakönyvbe, volt amit nem. sokan adtak olyat aztán, amit nem. de fordítva is. volt aki románból magyar. De még ez se semmi, nem mindegy hol élt, született meg az ember. Mert ha kicsi falu, ott az ember neve is folyton változott, ilyenből olyan. De hol város, ilyen nagy-olyan iskolák, nem csináltak meg mindent az emberrel. Ott akárhogy is, túlságosan is előtérben volt az ember. Nálunk város, sepsiszentgyörgy, ugye ha kisebb is, mint a nagyok, nagyobbak, de mégis csak város volt, ebbe most nem is megyek bele. De a kicsi falu, az eldugott, vagy a tanyaszél, az megint más. Sokszor elgondolom, igaz-e, mert ezt is csak úgy érzem, hogy van ahol nem írsz ékezetet, mate, írod, ez alátámasztaná, amiket okoskodtam, hogy valójában nem máté. Ami magyarosított lenne. Szóval ilyesmik. Sokféle minden gondolat. Aztán mindenféle keveredés, ki tudja-e honnan, még alátámasztja a meséid is, hogy csakúgy egyik kosárból a másikba. Figyeltem azt is, kik beszélnek körülötted. Hogy a bácsik, nénik, mit beszélnek. Ez is alátámasztja nálam felől, innen nézve, megérzésem. Mindenesetre ezekből a megannyi keveredésből, magyar-román-mindenféle ami van arrafelé… lett angi nyelv. Nekem valahogy így állt össze.

Mindig szerettem eljátszogatni az eredettel, amikor valami olyan, amit ki kell találni. Hát csak most is eljátszadoztam… kicsikét itt voltam, na. Csupáncsak ez történt.

Gratula! A soknyelvet tartom! Tessenek csak fordítani:)) nos, mi akik hellyel-közzel, de valahol innen indultunk,

(na jó, a nyuszimesék, versek is régen, milyen nagyon régen, de ott akkor nem jó időben, éppen minden akkor a legrosszabb időben... és azért a fiók az ugye más)

ugyan utánam indult a naplód, de amíg én csak indultam, toporogtam, eltévedtem, folyton mindenhol csak tévedeztem, minden akadálynál megálltam, piros lámpa? Haj!! De féltem, lábaimba is botoltam, te egyszer csak beálltál, volt egy pillanat, és aztán innen csak mentél. Téged aztán semmi nem zökkentett ki. hogy mi vezetett, csak te tudod. De ehhez nagyon erősnek kell lenni. Minden, mindennél erősebb. És jó helyen lenni. Mindig mindenhol a legmegfelelőbb helyen. És csak ott, ahol megfelelő helyen. Hogy semmi pillanat se vesszen. hiába. gratula!

azért a rébert hagyjuk ki. ebből az óriáskerékből. szóval húzzuk. jellemző, hogy titokban valahol mindig magamat is szövögetem. túl, óperenciás tengeren. valahol égben. a te meséid, ha tekervényes is, csűrve-csavarintva, meg-megforgatva, mégiscsak lábon jár. értem, földön. na itt se, csak ez nem hagyott nyugodni.

azért az jó, ha azok leszünk végül, akiket szeretnénk.

rózsakert a gyermekkorból

Hogy lehet hogy az ember egyszerre gyűlöl és szeret. Kettős identitásom van. Azt mondta egy különös ember különös helyzetben. És hogy ezzel nagyon nehéz lehet élni. És hogy ritka. Mondtam, igen. Pontosan érzékeli, nagyon nehéz. Azt már ki sem mondtam, több is van.

Amikor az itteni és az otthoni dolgok összemosódtak. Amikor ki mertem mondani ami fáj. Itt. Hogy mi az, ami itt nagyon fáj. Akkor tette ezt a megjegyzést.

Különben meg nem szoktam semmit direkt kimondani. Olyankor rettenetesen szenvedek. Ha ki kell mondani. Amikor kényszerítenek. Amikor vezetnek. Rávezetnek.

Mindig egyszerre látni a dolgok felszínét és fonákját. Egyszerre tagadni és elfogadni. Egyszerre félteni magamban a nőt, de amikor nőiesnek érzem magam, azonnal ott terem a gyermek, és összetör. Átlát rajtam, és mindig sikerül bebizonyítania, hogy gyermek vagyok. A gyermek minden apró hibát meglát. Semmit nem lehet előle takarni. Nő és a gyermek állandó harca. A nőnek, nőiességnek egyedüli ereje szépsége. Ez a szépség az, ami megfoghatatlan. Minden nő tud szép lenni, ha

akar. Olyankor, amikor a napsugár érinti. Egészen tudatlan. Napsugár nélkül nehéz szépnek lenni. Ez belső fény, lehet szenvedésből, vagy szerelemből. A kettő valahol úgyis összefut. De az igazi szenvedés más. Olyankor már ölni sem tud az ember.

A harcias nő, férfi. Most nem erről az erényről beszélek. Ez valami más, szükség. Hiányt pótol, például a szépséget. De a harcias nő is szép. Vannak pillanatok, amikor a harcias nő nagyon szép. De ez nem az a pillanat, amikor harcol. Ez olyankor van, amikor néz. Megérint. Minden harcias nő, amikor megérint, álomszerű lénnyé válik.

...

Hogy kinyújtsa kezét most az, akiért tettem én annakidején, amikor kért. Most, amikor szükség kívánja.

Ideje, hogy én is kérjek az embere

ktől. P

é

ldául, hogy elmaradásaikat törlesszék. Mackó szokott ugrasztani, már megint nem mertem kérni. Csak igazán kü

lönös helyzetekben merek, ez is csak amikor nincs tét. Amikor csak játék. Amikor van, és amikor járna, sosem vagy csak nehezen esik meg.

Kedves R, nagyon sokszor jutsz eszembe. Hogy olyan jó voltál, annyira különös volt az a beszélgetés, annyi fájdalom és szépség. Mélység. És én azon a napon annyira össze-vissza voltam, azon a kora reggelen, hogy elfelejtettem a könyvet dedikálni. Fáj, szinte mindennap eszembe jut. Képzeletben sokszor megteszem. Talán még jóvá lehet tenni. Talán megvár még egyszer az a könyv.

Beírni mackó titkát egyszer. Elmondani. Nem lehet. De valahol. Valahogyan álruhában.

Különös, hogy a munkanélküli irodán az a lány, nő, hogy hasonlít rád. Első pillanattól rád emlékeztet, mozdulatai, vékony, magas, többször nadrágban, de néha szoknyában is. Ma különösen szép blúz volt rajta. Ruha is meg blúz is, de rövid, ami nadrághoz. Olyan amit nagyon szeretek. Szerényen, de kedvesen illett termetéhez, jelleméhez, arcához. Lenge, barna virágokkal és geometriai díszítő motívumokkal, nagyobb-kisebb formákkal. Rövid ujj, talán valami szegélycsipke, igazán visszafogott, fehér és sötét barna minták. Egy mozdulatnál búcsúzáskor pillanatra rajta feledtem tekintetem. Hogy elölről is jobban láthassam, inkább csak emlékbe. Felül mellén húzott, apró lapos mellek, kissé íves háta, mintha aprónyit görbén járna. Inkább csak úgy tűnik. Sosem jár feszesen. Értem, hátravetett vállakkal. Ettől van benne valami megnevezhetetlen szépség. Mosolygott, én inkább voltam szomorú, de azért lefoglalt az utolsó helyszíni jelenlét.

Szép volt az arca. Néha szoktalak téged is ilyennek látni. Hosszú haja van, általában, igen, azt hiszem kibontva hordja, de mindig füle mögé igazítja, hogy ne zavarja. Ettől kicsit hivatalos, de éppen annyira, amitől még szép. Igen, talán azért, mert mindig csak egyfelől tolja hátra, mint aki akarja is meg nem is. Mindig egyszerűen öltözik. Van amikor nem különösen szép, de akkor is szép. Annak látom.

Valójában az a legnagyobb probléma, iszonyúan félek az emberektől. Belehalok, ha valaki megszólít. Rettegek, ha a telefon is csöng, aztán megnyugszom, amikor mackó. Valósággal hatalmas súly esik le testemről. Különben igen ritka, amikor más hív. Valószínű, a félelmem. Miközben mindig arra vágyom, kellemesen, szórakoztatóan elbeszélgethessek az emberekkel. Már megint ez a kettősség. Van, hogy rendben történik minden, ahogy képzeltem. Amikor ilyen beszélgetés. Olyankor megnyugszom.

Ennyi félelemmel mit is kezdhet az ember magával.

Úgy adódott, ma megint nem az éjszakai teleírt lapokból lett naplóbejegyzés.

-------------------------------------------------------------------------------

Keresztanyám,

fogadja őszinte részvétem Keresztapám halálának gyászában.

Emléke maradjon áldott.

Gondoljunk mindarra, ami szép volt,

s az isten is megbocsát.

Lelke találjon békére.

Üdvözlettel,

Becsey Zsuzsa

Budapest, 2009. április 3

(halála bekövetkezte 2009. 04. 02 hajnal)

5+1 szereplős drámajelenet: A Napernyő

laudáció a Nőknek

infinitissimo

ideje komolyabb dolgokkal foglalkoznom. például a létezéssel. önmagában a létezéssel.
magunk vagyunk, végtére is magunk maradunk.
-----------------------------------------------
a gyermek tegnap megcsókolt, amikor elváltunk. a vonaton egész végig fénykardjával többször, folyamatosan szúrta mackót, ö mindvégig, bár igen intelligens, tűrte. a maga módján védekezett. aztán egyszercsak nem bírtam. teljes erővel ütött többször hasába, szívéhez. kétségbeesetten nyúltam a szavakhoz, arcába. hogy hiszen fáj neki. minden egyes ütés nekem is fáj. aztán mackó olyan technikát mutatott be a fénykarddal, hogy magam is meglepődtem. talán tévében láthatta, magam is onnan ismertem. de így mégis, igazán eredetinek hatott. hatalmasakat vágott igen nagy erővel és gyorsasággal a gyermek fejére, míg az megszólalni sem bírt, de az ütések soha nem érték el fejét, megálltak a levegőben, mindannyiszor. a gyerek összezavarodott, és apjához sietett, mi ez? magyarázatot követelt. hát, igen, a fénykard olyan, hogy sohasem érinti az embert. aztán végre megnyugodhattam. a gyermek kezében a kard többé nem érintette a testet.
-------------------------------------
a legigazabb mindig az első. az első, amit lejegyzünk.
-----------------------------------------------------
a hatalom a kezedben. élj vele. nekem sosem volt, mindig kiszolgáltatott voltam. megszoktam. amikor harcoltam is, küszöbén álltam, átadtam. a hatalom felelősséggel jár.
hát akkor én megyek. sok szerencsét.
------------------------------------------
földi-e avagy égi. madár. kék?zöld?vörös? a fehér fény. halovány, szivárvány.
----------------------------------------------------------------------------
a titkom? már nem érdekes. magad felé fordíthatod. amennyivel több embert mentesz meg. mindig a több embert nézd. nem változik semmi. ahogy eddig sem. de minden majd kicsivel jobb lesz.
-----------------------------------------------------------------------------------------------
de... de, egyszer volt egy kékség, tenger-e vagy inkább valami más. sima volt, nyugodt felület. erdő, sziklák között, alig pár ember, pihenők, padok. egyszercsak hatalmas nagy tisztaság. minden megfontolás nélkül, levetem ruháim, összes ruhám, és átadom magam a napfénynek, kékségnek. mackó is velem tartott. akkor. nem, nem, tévedés. elbizonytalanodtam, aztán megkérdeztem mackót. ő kint várt meg a parton. vigyázott a ruháimra. nem tudom mennyit úszhattam, kellemes volt. szép volt. igen, bizonyára egyik legszebb emlék.
szabad voltam. valahol talán Németországban. tilos volt a vízbe menni. erre pontosan emlékszem. egyetlen ember sem tartózkodott a vízen. nem látott senki, nem szólt senki.
--------------------------------------------------------------------------------------------
isten, isten, kékség.
----------------------
de hogy kerül ide ez a tündér? persze, Lázár Ervin Hétfejű tündére. érdekes, eddig egészen tudatosan kerültem ezt a rajzot. határozottan zavart. emlékeim szerint kihagytam válogatásaimból is. aztán idecsöppen. igazán véletlenül akadt ma utamba.

Rózsaszín hártyafelhő

Néha egyáltalán nem bánnám, ha örökre elaludnék. Már látom is, a világ boldogabb lenne. Vagy inkább csak egyszerűen vannak pillanatok, amikor meghalni volna jó. nem látom a holnapom. Eltévedtem. Egyedül maradtam. Félek az élettől, a szabadságtól, a szenvedéstől, magamtól. Hogy soha nem változik semmi. Majd mindig itt rostokolok, minden elúszik láthatatlan a folyóba, vízbe, tengerbe. Sosem szerettem a tengert, sosem éreztem semmit. csak az erdőket szeretem. Már nem emlékszem gyermekkoromból sem a tengerre. A hullámok. azt hiszem, féltem a hullámoktól. Pedig mennyiszer mentünk a tengerhez, utoljára 13? éves koromban. Onnan tudom, akkor talán szerelmes voltam. De lehet, korábban volt. meglehet. akkor is inkább a hintára emlékszem, valamiféle óriáskerék? amitől féltem. Na és a Szent-Anna-tó? a többi tó? Ma már csak az emlékeknek adnék szárnyakat. Az emlékeknek szeretnék életet. Mindenféle emléknek. Legszívesebben mindig láthatatlan maradnék. Csak ők. Csak ők ne haljanak meg. hatalmas félreértés. Én nem akarok boldog lenni. Dolgozni szeretnék, emlékekkel együtt élni. Emlékeket (régieket, újakat) gyártani. Kiegyensúlyozott lenni, kezet nyújtani, ha kell. nekem elég, ha az emberek szeretnek. igazából sosem akartam semmit az élettől. azaz egy dolgot akartam, ami nem egy dolog, nem lehet csak úgy egydologba sűríteni, de azt sosem fogalmaztam meg. valami cél, létezés, akarat nélkül. Olyan voltam, mint egy növény, igénytelen növény. Észre sem vehettek, nem is vettek, valójában, mindig mások voltak a fontosak. Kivéve az a néhány év. 2-3-4? azt meg azért nem vettem észre. benne voltam. Tehát hogyan is akartam volna bármit, amikor magamat sem láttam. Hiszen nem láttak engem sem mások. Sosem volt fontos. Nem volt semminek jelentősége. Volt minden ahogy. Honnan is tudhattam volna, mit is akarok. Azt hiszem elhagyott az isten. Most hagyott el. aztán itt ez a fölösleges teher is, naplófüggő lettem. Sokkal jelentősebb dolgokkal szerettem volna foglalkozni, feltárni dolgokat, amik értelmet adnak az életemnek. Engem nem érdekel a szerelem. Testi szerelem. Sosem érdekelt annyira, hogy feladjam szabadságom, a gondolkodáshoz, álmodozáshoz való szabadságot. Pár nappal ezelőtt a naplómból:

„a szerelem birtokolni akar, mert a szerelem birtokol.” (márc 25? szerda) Olyanra van szükségem, ami szabaddá tesz.

Holnaptól, rózsaszín nyúl. Annyi év után. Vissza tudok-e térni. Képes leszek-e birtokolni. Eltévedtem.

„A földön annyi probléma. Annyi szomorú dolog. Legalább mi, akik képesek vagyunk tenni, gondolkodni, legalább mi tartsunk össze. Végre elérni, megszabadulni tehertől, embereket sosem büntetni. Embereket felemelni. Olyan kisdolgokon sértődünk meg, olyan aprócskák vagyunk, olyan semmik, amikor nagy dolgokat tehetnénk. Össze kellene tartani valahogy ezt a világot. Össze kellene szedni Magyarországot. magunkat.

Ha valami mód elfogadható, mindenki számára megnyugtató kompromisszumot tudnánk kötni, ha mi is jól érezhetnénk magunk benne, megtisztulva, becsülve, békességben, talán minden dolog a helyére tevődhetne, talán minden ember megmentődne, egy kicsivel boldogabb lehetne a világ.” (márc 27? péntek?szombat…)

Milyen régen is volt… idézek egy régi írásból:

„Anyu! Változtassuk meg a világot!

Borzasztó, hogy minden csupa lyuk, ahová lépek. Sehol egy jóravaló útfoltozó.

Anyu! Foltozzuk be a lukakat, változtassuk meg a világot!

Anyu! Elárulom, egyszer voltam, egyetlen egyszer közönséges életemben, nem is aludtam két hétig miatta. Vártam, tudtam, hogy egyszer eljön értem a kaszás, és elvisz, ahogyan másokat is, pedig úgy vigyáztam, hogy meg ne essen, hogy más legyek. És tudtam, ha egyszer sem hibázom, a kaszás nem visz el. Hogy akkor sosem visz el a túlvilágra. Aztán ugye hogy én is meghaltam. Csakúgy, mint a többi ember.

Anyu! Miért nincs minden másképp. Fordítsuk hát meg, állítsuk feje tetejére a bolygót, aztán kezdjük el újra a világot.

Anyu! Valóban léteznek a földön angyalok?"

Ma már nem gondolom, hogy közönséges voltam. Fájdalom volt. a kaszás pedig egyszer így is úgy is, elvisz. mindannyiunkat.

És mégis. Meg kell tartanunk az embereket. Meg kell tartanunk egymást. Ne haljunk meg, hiába, dolgunk végezetlen.

égi-e vagy föld

hazudtam imént. de csak azért, mentségem, mert a szöveg így kívánta. nemegyszer esik meg, rajta kapom magam, hogy nem egészen minden úgy van, ahogyan írom. jó, egészen ritkán. vagyis úgy van is, hiszen azt is éppen hogy pontosan úgy élem. és mégis. földi mércével-e vagy égivel mérjünk. itt a földön melyik a hitelesebb?
nos, első: sikeres legyek. másodiknak kívántam gyorsan első mellé, hogy gyermeket. de nagyon gyorsan kívántam egymás után, hátha egybe lehet venni a kettőt. dehát ez akárhonnan is nézem, mégiscsak ugye kettő. azt meg nem lehet. azt hittem, büntetésből elveszi mind a kettőt. most persze mosolyog. szeretem, amikor isten mosolyog. megbocsátom minden bűnét.
------------------------------------------------------------------------------------
először foglalkoztam a héten sérült, hivatalosan nem százszázalékig egészséges emberekkel. úgy adódott, hogy héten egy alkalommal egy órát foglalkozom egy kis csoporttal, rajz-festészeti foglalkozás keretében fejlesztő foglalkozás, de részemről több a kommunikáció, pszichológia. én is kíváncsi vagyok rájuk, rengeteg gyereket tanítottam, mindenféle iskolákban, de ilyen speciális gyerekekhez (felnőttek) még nem volt szerencsém. először utánzó módszerrel, amit egészséges gyerekekkel szokás, hogy mi a különbség, mennyire képesek tudatosan gondolkodni, aztán spontán improvizációval... egészen eltérő a probléma mindnyájuk esetében, volt akinél látványos a sérülés, de így elsőre, volt akinél egyáltalán fel sem merült, hogy különbözne társaitól, mi több, az átlagnál jóval értelmesebbnek tűnt. a kirándulásból kisfiú is problémákkal küszködik, többen is foglalkoznak vele, én mégis úgy érzem néhány találkozás után, bizonyos igen konkrét jelekből, a baj pusztán pszichikai, kb egy év munka, és fel lehet oldani, igaz, a módszerről nincs papírom, csupán megérzéseimre hagyatkozhatnék. egészen bizonyos, a 6 éves gyermek el kezdene lassan érthetően beszélni. egyetlen trükköt amikor alkalmaztam, helyesen ejtette ki a szót. igaz, többé nem volt hajlandó. szinte tudatosan vigyázott, ami nem volt nehéz, hiszen a 6 év alatt egészen meggyökeresedett nyelvezetet gyakorolt ki, ami számunkra, "egészséges embereknek" érthetetlen, nos, hogy többé egyszer se történhessen meg. ez mégis bizonyíték, hogy a többi szót is képes lenne, csupán idő kérdése. igaz, nehéz feladat, hiszen benne van az is, talán mégsem sikerül.