nem olyan szép

Hiába, ma már semmi nem olyan szép mint rég. Úgy tűnt mintha én hibáznék, tévedéseim meg voltak írva, előre ki voltak számítva, tervezve. Csak eszköz vagyok, voltam, valaki másért, másokért, nem rendelkezhettem felette. Ma már nem vagyok boldogtalan. Ha megaláznak, darabig még fáj, van hogy egész testem, egyre ismeretlenebb fájdalom. Hozzá lehet szokni. Aztán már tovább minden egyforma. Eltűnnek különbségek.

a kisfiú, aki kiábrándult belőlem

azt mondták, azért volt ez az egész, mert nem tudom elengedni magam. nem tudok felszabadulni, állandóan görcsben tartom testem. hogy azért nem bírtam az utat, amikor ráadásul igen jó autóban (volt aki szerint épp az baj, a túl kényelmes, lágyan mozgó, egyáltalán nem rugózó autó). és muszáj volt megállítani. hiába kínlódva, ideig, órákig még tartva, szóval egyszercsak hányni. éppen mikor idegen autó, ugyan kedves, ismerős emberek, én már felnőtt lány, rájuk bízva, s hogy örülve, volt is ott egy fiúcska, aki épp akkor ábrándult ki belőlem. hiába az anya, hogy egyébként amikor purcolni is, ugye azt is ki kellene engedni, akárhol, és hogy én ezt sem hagyom, ki, ami ugye normális lenne. nembeszélve a többi görcseimről, s hogy csoda-e végül hányni. vagy hogy miért is csodálkoztam régen, amikor a már szinte kamaszodó leánygyermek a kád vízbe pisilt. ha neki úgy esett jól. hogy ez normális. persze akkor én csak néztem, hogy ilyen is, pedig már szinte egészen nagylány voltam, de megmondom őszintén, nem tetszett, hogy abban a vízben mosdik, amibe pisilt. nagylány kicsilány, mert ugye a bébi az mégiscsak bébi. dehát így, hiába ami egészség… én pedig mindent (bár kád vízbe sose kívántam pisilni), megtanultam visszatartani. nekem meg ez volt természetes. hogy például szerettem hallgatni, amikor tudtam, elvárják beszéljek. vagy amikor nem érdekelt, hogy elvárják beszéljek. esetleg amikor eszembe sem jutott, elvárnák, beszéljek. egyszerűen csak jólesett nem beszélni.

Mindenestre az tény, akárhogy is a kedves anyuka, a kisfiú bizony kiábrándult belőlem.

válaszoltam volna mai beíráshoz

"2. Becsey Zsuzsa verseit én meóztam, engem kell köpködni. Sajnos nem tudom elolvasni a dokk minden üzenőfalát, ahogy szerintem senki sem szokta. (((BZS és Pálóczi bejegyzéseinek elolvasásáról leszoktatott azok hossza.))) Próbáltam Gyula kérését teljesíteni (én is hasonló véleményen vagyok mint szerző, még ha meózás közben ennek ellenkezőjét is látom kivitelezhetőnek), ezért meóztam BZS dolgait..."(dokk faq)


nemrégiben még milyen kedves volt hozzám ez a torockai. hogy ne bántsátok nyulacskát (lehet hogy becseynek hívott:), fog ő még jó verset írni. s én is hogy védtem, amikor viszont ő bajban. pont akkoriban írt lelke békétlenségében végenemérhetetlen hosszú leveleket, mikor még ő is keresett. értem keresgélt. mindenhová befészkelte magát, akárcsak én, véletlenül épp akkoriban, mikor még én is kerestem. igaz, nem mentség korkülönbség, akárhogyis későn kezdtem írni, egyáltalán nyitni. évekig meg se szólaltam. aztán csak írtam írtam, szárnyaimat arra használva, hogy védjem, kiálljak a dokk működése mellett. minden látható jel, visszajelzés ellenére. hogy bántó-e? nem, már semmi sem lehet megalázó. Andriska, nézzél körül egy kicsit, mondanám, saját üzenőfalaidon. nemrégiben még hosszúságban túltettél mindenkin, nemcsak hosszban, mennyiségben is. értem szélesség. dekinőtted magad. különben ki másnak állhat föl(ül), nem-e ki maga is baját bőrén tapasztalta. rakoncátlan gyermek még ez a fiú. tojáshéj fenekén.
na de nem mondok semmit, mi értelme volna.

(nyulacska, rózsaszín nyulacska.

remélem valóban nem olvas, mint mondotta :)

Jól működő csapatszellem. Kevés. Olyan mint a Metropoliszban a gép. Hiába tökéletes. A lélek győz felette. Na persze szó se. Gépek mindigis kellettek. De azok is ugye olykor váratlan romlanak el. S mi nem azért-e, működtessük, javítsuk, de emberek maradjunk felette.

lélek, isten áldása

annyira össze vagyok törve szellemileg, hogy testem alkalmatlan szeretkezésre.

egy kéznyújtás

Apám egyszer azt mondta nekem, hogy mindig olyanokért állok ki, miközben saját magamat ásom, akik sosem fogják kezüket értem nyújtani. Talán valóban így van. S hogy miért nem foglalkozom inkább magammal.
Mosolyognék, de távol vagyok magamtól. különben nem bánnám, ha egyszer nekem is igazam volna.

nyulacska, hinni

Engem bántottak férfiak. Nők is. Gyötörtem magam, igaz. Nehéz évek, rossz emlékek voltak. De lehet-e örökké rossz emlékkel élni. Félni. Védekezni. Valóban szeretnék...

Hogy valami mai napból is

az írásnak kifejezetten jót tesznek ezek az időszakok. még akkor is ha írás előtti, közötti, levezető, be- ráirányuló fázis. nekem viszont valóban igen nagy krízis. de már lábalok:) száguldókacaj, legalábbis remélhetem, kösz aggódásod.

őszinte amit írsz, mintha ismernéd. azonban ha nem veszel rossz néven egy apró vallomást, folyamatosan egyszerre vagyok a serpenyő, akarom mondani mérleg mindkét oldalán. ha fölemelkednék, másik oldalról visszahúz. arcaim ellenem olykor. küzdünk, néha pihenünk, alszunk. olyankor békesség. hinni mindig, fent is lent is. ez igényel emberfeletti (magam felett) erőt. megtartani arcaim. egyensúlyban. birtokolni. közben tanulni. fokozatosan a másikból.

Ilyeneket írtam ma. De ahogy látom önállóan is állnak lábukon. Nem úgy mint én.

Felébredtek a halottak a temetőben. Gyertyák- fehér fejű virágok. Rengeteg virág. Sírok fején mindenhol merre szem lát, koszorú. Már a fákat sem látni, csak a fehér fejek. Kerek labdák. Nem értem miért hívják krizantémnak, amikor labdák. Borzasztóan haragszom ezért, akik kitalálták, hát az biztos hogy én labdáknak hívom. Hatalmas, fehér fejű labdák. Húsos, illatos, friss, legszívesebben beleharaptam volna. De csak mackónak mondom súgva, senki ne hallja, hogy ugye biztos nem vagyok normális, leharapni egy virág fejét. Azt mondja, ne törődjek, (ilyenkor mosolyog is), hogy mások meg cigarettáznak, az se normális. Hát akkor jól van.

(különben esküszöm, ha egyedül, megkóstolom.) aztán tovább gondolom azt is, biztos az se normális, írni temetőben. Mikor annyi ember. De hát én csak én vagyok meg mackó, akkor is amikor annyi ember. Na meg akinek írok. Persze, mert ugye írni azért mindig valakinek írok. Mert az biztos, nem magamnak. Szép is lenne, magamnak írni. Annak már semmi értelme.

Határozottan langyos szél fúj. Kellemes. Ez biztos a halottak lehelete, lélegzet, mert különben most hideg szél fújna. Pontosan emlékszem, ez különös halottak nap, mert ilyenkor máskor eső, meg hideg szél. Mondom ezeket is megint mackónak, merthogy ő mellettem. Most amit papírra, ma különben is, mindenre rákérdez. De anélkül is, amit írtam, mondtam is. Mintha vele erősíteném. Hogy ismétlem.

Ma reggel meg azt mondja nekem, haláli. Hogy engem ki kéne költeni, ha nem lennék.

Valami más, egyéb.

Tartogatok egy nagy meglepetést, de sajnos arra csak tiszta fejjel lehet készülni. Én meg napok óta fáradt, mikor már ott, hogy írás. De bízom, hogy elkészül. Sokminden ami elkezdődik, nem fejeződik be. Ennek muszáj megszületni. Mindjárt kettőnek is egyszerre. Persze most a napokban is legalább öt-hat dologgal kéne kész lenni, de minden csak napolódik. Az van előbb mindig ami magától, sosem az aminek idő szerint kellene. De ez sem igaz pont így, mert van ami azért napolódik, mert nem érett meg. Mert gondos vagyok vele, mert szeretem, szeretgetem. Nem akarok vele kitolni. A szövegre gondolok most, persze, aminek születni. Ami ugye azért én vagyok, valójában mégiscsak ilyenkor magamért aggódom. Szóval szeretnék magamnak jót, ez van. És inkább simogatni, mint valami más, rossz. De ezt már írtam, hogy az ember magának mégiscsak jót szeretne. Persze van amikor olyan határidő, amivel nem lehet kikezdeni. Ráadásul a tanfolyamon megint vizsga. Nem elég hogy járok a tanfolyamra, hallgatom, dolgozom, még vizsgázni is. Na persze rendben, értem én. Értem ez is, csak mégis. Ugye ami sok az sok. Mennyire össze tudnak a befejezetlen elkezdett dolgok zavarni, ha egyikre sem tudok elég időt áldozni, egészen benne lenni. Csoda-e gyötröm magam, ha egyiknek se sikerül végére érni. Csak naplót írni jut, mert ugye az olyan mint amikor éhes az ember, ideje nincs enni, de bekap egy-két falatot. Azért már egy komolyabb étkezés, hát az jelen állapotomban sajnos gondot okoz. Kivéve a mai nap ugye, mert ma csak ettem, meg a halottak. De ha azt vesszük, előbb ugye egészen másról beszéltem, mikor enni. Na jó, kicsit összebolygattam, nehezebb legyen olvasni.